Fülöp Attila államtitkár: „Féltjük és szeretnénk megtartani az elért eredményeket”

Egymillióval többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben, az elmúlt években elért gazdasági sikereket meg kell őriznünk – mondta sajtótájékoztatóján Nyíregyháza egyik fideszes országgyűlési képviselője.

Dr. Vinnai Győző hangsúlyozta, jelenleg 4,7 millióan dolgoznak az országban, nagymértékben nőttek a bérek és a minimálbér összege, valamint az adócsökkentés politikája is fontos a mostani kormánynak. Az országjáró fórum szerda délutáni, nyíregyházi állomásán Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár is részt vett, aki a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, az elmúlt három kormányzati ciklusban számos olyan eredményt ért el az ország, amit féltünk és szeretnénk megóvni, megtartani.

„Április harmadikán egyszerű lesz a választás: aközött lehet választani, ami most az elmúlt egy évtizedben Magyarországon felépült, s azok között a támogatások között, ami megerősítésre került. Illetve azt látjuk, hogy az ellenzéki oldalon, az összefogás címszó alatt mindenki egy ember mögött sorakozott föl, akik a korábbi nyolc évben megmutatták, hogy milyen politikához nyúlnak Magyarországon. Ők adókat emeltek, ha baj volt, megszorítottak, s pontosan a kistelepüléseken, vidéken megpróbálták bezárni az iskolákat, a postákat és nem azok felélesztésén fáradoztak. Mi pont az ellenkezőjében hiszünk” – mondta Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár.