Fontos kérdésekre kaphatnak választ a felvételizők

Fontos kérdésekre kaphatnak választ a felvételizők

Online formában rendezik meg a Semmelweis Egyetem (SE) a nyílt napját. Január 15-én és 16-án több mint száz esemény mutatja be az intézmény hat karát, szakközépiskoláit, tudományos diákköri munkáját és tehetséggondozó programját.

Az egyetem hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye idézi Hermann Péter oktatási rektorhelyettest, aki szerint fontos, hogy az érettségi előtt álló fiatalok, valamint az egészségügyi szakközépiskolába készülők a jelen helyzetben is a leghatékonyabban ismerhessék meg az intézményt.

Hozzátette: a SE az első helyes jelentkezések tekintetében a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény az orvos- és egészségtudomány iránt érdeklődők körében. Ezért az a céljuk, hogy mások mellett a leendő orvosok, fogorvosok, gyógyszerészek, gyógytornászok, szülésznők, mentőtisztek, egészségügyi menedzserek, konduktorok idén is választ kapjanak a továbbtanulással kapcsolatos kérdéseikre.

A programra már lehet regisztrálni.

 

Forrás: hirado.hu