Fokozott ellenőrzést tartott a Nyíregyházi Rendőrkapitányság
Fokozott ellenőrzést tartott a Nyíregyházi Rendőrkapitányság

Fokozott ellenőrzést tartott a Nyíregyházi Rendőrkapitányság állománya 2019. szeptember 7-én este a kapitányság teljes illetékességi területén.

A közbiztonsági, bűnügyi és migrációs ellenőrzés kiterjedt többek között a körözött személyek tartózkodási helyeinek felkutatására, a külföldiek jogszerű magyarországi tartózkodásának ellenőrzésére, az úti okmányok, vízumok, tartózkodási engedélyek eredetiségére és érvényességére, valamint az illegális migráció és a hozzá kapcsolódó bűncselekmények megelőzésére, megszakítására is.

A rendőrök alig két óra alatt összesen 145 főt igazoltattak, és 15 lakcímet ellenőriztek, melynek eredményeként két eltűnés miatt körözött fiatalkorú személyt állítottak elő a rendőrkapitányságra. Az egyenruhások a szolgálatellátás során kiemelt figyelmet fordítottak a dinamikus szabálysértők és az ittas járművezetők forgalomból való kiszűrésére, valamint vagyonvédelmi cégek működésének ellenőrzésére. Kisebb súlyú közlekedési szabálysértés elkövetése miatt két esetben helyszíni bírságot alkalmaztak.

A rendőrség a közeljövőben is tervez hasonló ellenőrzéseket a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelése érdekében.

 

police.hu