Foci EB óriási ledfalakon, Nyíregyháza két pontján!
Reméljük, lesz okunk örömre idén is

Június 11-én 21 órakor Rómában az Olaszország–Törökország mérkőzéssel kezdődik a 16. labdarúgó Európa-bajnokság, amely július 11-én a londoni Wembley Stadionban sorra kerülő döntővel fejeződik be. Közben helyet adnak a meccseknek olyan nagyvárosok, mint Budapest, München, Baku, Szentpétervár, Koppenhága, Bukarest, Amszterdam, Sevilla és Glasgow is. A magyar fővárosban, a Puskás Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak majd. De nem csak ennyiből vagyunk érintettek: 2020. november 12-én  ugyanis Izlandot 2–1-re legyőzte a magyar válogatott, ezzel pedig kiharcolta az Európa-bajnokságon való szereplés jogát, vagyis a mieinknek is szurkolhatunk majd, ráadásul akár óriási ledfalak előtt, Nyíregyháza több pontján is.

Szabadtéri Színpad: magyar meccsek

Csakúgy, mint 2016-ban, a Móricz Zsigmond Színház most is szeretettel invitálja a focirajongókat a Rózsakert Szabadtéri Színpadra, egy nagy közös szurkolásra, ahol az élményt egy óriás ledfal garantálja majd. Belépőjegy (helyfoglalás érkezési sorrendben):  1000 forint, mely 1 korsó sör árát is tartalmazza. A rendezvények csak érvényes védettségi igazolvány birtokában látogathatók.

Közvetítési időpontok a szabadtérin:

2021. június 15., kedd 18:00      MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA mérkőzés

2021. június 19., szombat 15:00               MAGYARORSZÁG–FRANCIAORSZÁG mérkőzés

2021. június 23., szerda 21:00   MAGYARORSZÁG–NÉMETORSZÁG mérkőzés

Városi Jégpálya: szurkolói centrum

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nyíregyházi Sportcentrum bemutatja: Eb-meccsek a Városi Jégpályán! Szurkoljunk közösen kedvenc csapatunknak a labdarúgó Európa-bajnokság teljes ideje alatt! Eb Szurkolói Centrum vár mindenkit Nyíregyháza központjában, a Városi Jégpályán! A fociélményt egy 16 négyzetméteres óriás ledfal biztosítja! A rendezvények védettségi igazolvány nélkül is látogathatók.