Nem csak az olaszok arattak nagy sikert szombaton a Nagyhalász Speedway Ringen győzelmükkel, hanem a szervezők is jelesre vizsgáztak. Nem véletlenül rendezhetett a pálya már korábban is rangos nemzetközi versenyeket, most is bizonyított!
A FIME a hétvégi páros EB elődöntőre a dán Jesper Steentoft személyében egy olyan versenyigazgatót küldött, aki rendszeresen dolgozik GP futamokon is. Maximálisan elégedett volt a látottakkal, az alábbiakban az ő jelentéséből idézünk:
"A pálya tökéletesen elő volt készítve az edzésre és a versenyre is, így nagyon jó lehetőséget adott a versenyzőknek az előzésekre, ezáltal nagyon izgalmassá téve a futamokat.
A technikai csapat is kitűnő munkát végzett, nagyon felkészültek voltak.
Az edzés 1 óra 7 perc alatt lezajlott. A pálya tökéletes állapotban volt az egész edzés és a verseny alatt is, egyértelmű volt, hogy odafigyelt mindenki a pálya tökéletes előkészítésére a versenyt megelőző néhány napban is. A meleg napos időben is megmaradt a pálya tökéletes állapota.
Végül pedig szeretném megköszönni a szervezőnek ezt a tökéletes versenyt, és azt, hogy ennyi energiát fektetett abba, hogy egy ilyen izgalmas versenyt láthassanak a nézők. Az összes zsűritag és technikai személyzet a pályán belül és a pályán kívül is tökéletes munkát végzett. A pályamunkások szintén nagyon gyorsan reagáltak, és nagyon gyorsan dolgoztak minden kialakult helyzetben, ezért még egyszer szeretném megköszönni a szervezőnek a munkáját, ami nélkül nem láthattunk volna ilyen izgalmas és nagyon jó versenyt!" - áll Jesper Steentoft versenyigazgató jelentésében.