FIDESZ: a közlekedésbiztonsági fejlesztések közvetetten az egészséget is szolgálják

Mindent felülír manapság a pandémiás helyzet, így a legfontosabb az emberek egészsége és az életek megvédése – hangsúlyozta Halkóné dr. Rudolf Éva a FIDESZ keddi sajtótájékoztatóján, egyben kérte, hogy tartsa be mindenki a járványügyi előírásokat.

A párt nyíregyházi szervezetének elnöke kijelentette: az önkormányzati választás óta eltelt esztendő eredményeinek számbavételéhez minden esetben korábbra kell visszatekinteni, tisztában kell lenni ugyanis azzal, hogy a beruházások tervszerű fejlesztések eredményei. Ennek egyik szelete a tudatos közlekedésfejlesztés, közlekedésbiztonság témaköre, melynek már 2012-ben elindított koncepciója a FIDESZ városi elnöke szerint közvetett módon összefügg az egészségvédelemmel is. Ennek egyik példája a kerékpárúthálózat fejlesztése a Korányitól a Borbányára vezetőig – összesen 26 kilométer épült az elmúlt években. Halkóné dr. Rudolf Éva kiemelte: 36 kilométer utat épített az önkormányzat, a Benczúr-Bessenyei terek környezete nemsokára megújul. Az úthálózat fejlesztése mellett zajlott a csomópontok biztonságosabbá tétele, hat körforgalmat létesítettek, melyből hármat nemrégiben vehettek birtokba a nyíregyháziak – ezek tervezése, a pályázati források elnyerésével együtt mindig több esztendős folyamatot jelent. Az elnök kiemelte, 14 okoszebrát is telepített a városvezetés, több, más gyalogátkelőhely mellett. Halkóné dr. Rudolf Éva hozzátette, ugyan a járványhelyzet lassít bizonyos fejlesztéseket, de várhatóan 2021-re például a Vasvári-Hímes utcai körforgalom is elkészülhet.