Festmény és oktatás – Múzeumpedagógiai foglalkozás a Kállay-házban
Fotó: Szarka Lajos

Múzeumpedagógiai foglalkozások sorát hirdették meg a Kállay Gyűjteményben. A kiindulópont Antalóczy Erzsébet Fények és színek című kiállítása, melynek képein tájak, állatok, csendéletek szerepelnek. A természet és az állatmegjelenítés indokolta azt az együttműködési megállapodást, melyet a vadászkamara megyei területi szervezetével kötött a közelmúltban a gyűjtemény. Első osztályosok érkeztek a csütörtöki foglalkozásra az intézménybe. 

„Nedves orra szimatol. Csontot bárhol kiszagol. Az embernek jó barátja, hűen ügyel a házára.”

Mi az, és hány látható a képeken? – jött az első kérdés a Túróczy Zoltán evangélikus iskola 1. a osztályának gyerekei felé. Ezután csoportosították a kutyafajtákat.

A foglalkozáson nyilván téma lett a témaválasztás. A kicsikkel evidenciákat is érdemes tisztázni, a nagyobbaknak már komolyabb fejtörőt érdemes feltenni.

„Fantázia is kell hozzá, de megnézzük a képek témáját, és gondolkodunk, hogyan lehet felépíteni a foglalkozás témáját. Az a célunk, hogy a kisgyerekek is lássanak festményeket. Ez egy első osztály, hozzájuk is szeretnénk közelebb hozni a komolyabb témákat” – mondta a Kállay Gyűjtemény könyvtárosa, múzeumpedagógusa, Riczu Éva.

Ezeknek a múzeumpedagógiai foglalkozásoknak az elsődleges célja nyilván az, hogy a gyerekek bemenjenek a múzeumba. Ismerkedjenek a kiállításokkal, az ott elhelyezett képekkel. Halljanak a műfajokról, témákról. Nincs mese, mint sok mindent, a múzeumszeretetet is gyerekkorban lehet elültetni.

„Osztályszinten még nem voltunk itt, de a gyerekek már említették, hogy óvodával, családdal voltak már. Mindenképpen szeretnénk – ami nagyon fontos a gyerekek életében –, hogy megtanulják a felelős állattartást. És persze az örök sláger a kutya, amiért idejöttünk” – mesélte a Túróczy Zoltán evangélikus iskola tanítója, Kolozsné Csesznák Orsolya.

A gyerekek ígéretet kaptak arra, hogy egy kutya is lesz a múzeumban. A vártnál is szívesebben jöttek. Dallal hívták és fogadták Kókuszt, a pumit.

„26 csoport jelentkezett be, ez a kiállítás február 26-ig látogatható. Ezen a foglalkozáson, és már a múlt héten is több programon vehettek részt a gyerekek. Ezért is kötöttünk együttműködési megállapodást a vadászkamarával. Volt és lesz magyar fajta kutyák bemutatója, rendőrségi és vakvezető kutyák bemutatója, de solymász- és szirtisas-bemutató is. Színes múzeumpedagógiai programmal várjuk a gyerekeket” – tájékoztatott Dohanics László, a Kállay Gyűjtemény vezetője.

A „kinek van otthon kutyája” kérdésre az osztály gyerekeinek kétharmada a magasba emelte a kezét, és nyilvánvaló volt, hogy mennyire szeretik az állatokat.

A gyűjteményvezető nagy bejelentést is tett, miszerint a jövőben bizonyos alkalmakra kutyák és kutyabarátok előtt is megnyitják a Kállay-házat, hogy azok az állattartók is ellátogathassanak, akik nem tudják kedvencüket hova tenni. A gyűjteményben a 30. születésnapra készülnek, illetve a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó családi napra.

Kapcsolódó galéria

Előadás a magyar kutyafajtákról