Felújították a Székelykaput – Visszakerült régi helyére Sóstógyógyfürdőn

Visszakerült régi helyére a Székelykapu Sóstógyógyfürdőn. Még nyár közepén kezdődött a restaurálása, összesen 15 millió forintot fordítottak a korszerűsítésére. A mostani széles körű felújítás után a következő 40–50 évben is jó állapotban maradhat a Székelykapu.

Fából készült, gazdag faragású műremek – így lehet a székelykapukat jellemezni. Egy ilyen nagykapu díszíti Sóstógyógyfürdőt is hosszú évtizedek óta. Ezt még 1927-ben Dienes István készítette tölgyfából, Bencs Kálmán polgármestersége idején állították fel a sóstói városrészben. A 95 éves alkotást még nyár közepén, július elsején szállíttatta el a NYÍRVV, hogy korszerűsíteni tudják, hiszen az évtizedek alatt sokat romlott a Székelykapu állapota.

Rossz állapotban volt

Az elbontás után a kivitelező a telephelyére szállította a Székelykapu elemeit és hosszú hónapokon keresztül, kemény munkával a most látható eredményt sikerült nekik kihozni. A Székelykapu a szétbontása után nem olyan állapotban volt, mint amit vártunk, hanem attól sokkal rosszabb állapotban, ezért egyeztettünk a kormányhivatal építésügyi és örökségvédelmi osztályával, az ő felügyeletük mellett történt meg a Székelykapu restaurálása. Reméljük, hogy most 40–50 évig ugyanilyen állapotban tud maradni” – nyilatkozta Dicső Péter, a NYÍRVV Nonprofit Kft. közterület-kezelési igazgatója.

Eredeti elemek

A szakértő munka eredménye, hogy bár az oszlopokat nem sikerült megmenteni, ki kellett cserélni új tölgyfákra, a motívumok így is ugyanazok maradtak a Székelykapun, amelyek az eredeti állapotában is voltak. Néhány elem viszont még mindig az a tölgyfa, amelyből 1927-ben készítették.

A kivitelezés határideje eredetileg szeptember 30-a volt, ezt is kommunikáltuk a nyáron, azonban az ismert és elmondott körülmények miatt október 30-ra módosult. A kivitelezés költsége pedig nettó 15 millió forint volt” – tette hozzá Dicső Péter.

A sóstóhegyi Székelykapu az elmúlt évtizedekben több kisebb felújításon is átesett, de állaga megkövetelte az újabb korszerűsítést idén. A beruházást önkormányzati forrásból fedezte a NYÍRVV. Az eredeti helyén, már napok óta mindenki újra láthatja a nyíregyházi Székelykaput.