A veszélyhelyzetben is igyekszünk a színházi eseményeket nyomon követni – függetlenül a megüresedett színpadtól. Barátok, ismerősök tudhatnak már az örömteli eseményről. Február végén megszületett Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő kislánya, Zille Róza.  

Az örök szerelem, Gergő mellé újabb örök szerelem érkezett Munkácsi Anita életébe kislánya, Zille Róza. A Nyíregyháza közeli faluban teremtenek most új otthont a család számára. Az apuka komoly gondolata az, hogy ő marad otthon ősztől a kisbabával.   

Az első idők nagyon furcsák voltak – mondja Anita. – Alapvetően úgy kezdődött, hogy hazajöttünk a kórházból, és visszakerültünk a kisded részlegre, mert valami fertőzést kaptunk, úgyhogy első körben 10–12 órát töltöttünk otthon, aztán megint 4 napot a kórházban voltunk. Szurkálták, mindenféle volt, de aztán hazaengedtek minket. Anyukám és anyósom voltak az első hetekben, akik szinte mindennap velünk voltak. Az nekem egy nagyon jó időszak volt, mert egy picit pihenhettem is. Nyilván az első napokban az az érzés, hogy most már az ember megosztja valahogyan azt a fajta figyelmet, amit eddig a szerelmének szentelt, átalakult, és ez egy kicsit furcsa volt.

– Óriási csomagot kaptál. 3 kiló 75 dekával és 54 centivel született a pici.

– Ezt nem tudtuk igazából. Általában, amikor őt méregették, olyan sztenderd méreteket hozott, pedig ő két héttel korábban jött. Örülünk is kicsit, mert különben 4 kilós baba is lehetett volna. Maga a szülés az nem volt olyan nagyonnagyon nehéz, de dr. Bartha Péter valahogy a kezdetektől erre készített föl, hogy nekünk ez könnyen fog menni. Nagyon szép szülés volt!

– A vágy az mikor született meg benned egy kisbaba után? Köze van a színházhoz, netalán a Carmenhez?

– Nem. Lehet, hogy nem szépen hangzik, de bennem általában a dolgok villámcsapásszerűen jönnek, ez egy logikus döntés volt. Nyilván, amikor az ember, ha meglát egy kisgyereket és nem a gyomorgörcs kapja el, akkor úgy érzi, hogy ennek itt van az ideje. Látva azt, hogy nagyon sok nő, amikor magát akarja megélni a munkájában, időnként ez elmegy, és én nem szerettem volna, ha így van. Beleszoktunk a gondolatba és nagyon nagy szeretettel vártuk őt.

– Akkor nem hiányzik sem a színház, sem az opera, ami régi nagy álmod és vágyad volt, vagy Zille után jöhet még, szó lehet erről?

– Mindenről szó lehet, és azt sem mondom, hogy nem hiányzik a színház, mert nagyon hiányzik, én nem vagyok egy itthon ülő alkat. Nagyon szeretem a kislányomat, de nem gondolom, hogy ebben fogok kiteljesedni az életemben, ami az anyaság. Nagyon hiányzik a színház és a színházi gondolkodás. Amikor Gergő esténként Úri murit játszott, és én otthon maradtam, nyilván nagyon szép a karomban tartani a gyerekem és boldogságos, de azért a szívem az nagyon vágyódott.

– Gergő! Jó év volt ez neked most a színházban. A Tengeren, az Úri muri és tovább vissza már ne is menjünk! Főszerepek is jöttek.

–​​​​​​​ Igen, jó év volt, nagyon szerettem dolgozni. Nem titkolt vágyam – hiszen Anita nagyon vágyódik vissza a munkába, a színházba –, hogy én megyek gyesre a következő évben. Ez még egyáltalán nincs kizárva. Elfáradtam, vágyom másra is. 16 év az sok. Úgy, hogy az ember nem nagyon jön le a színpadról.