Faápolás és ifjítás – Van, ahol már befejezték és van, ahol elkezdődött az állapotfelmérés

Keczkó János, a NYÍRVV közterület-fenntartási irodavezetője elmondta:

Néhány évtizeddel ezelőtt – sajnálatos módon – voltak olyan ágeltávolítások, amiket nem kezeltek rendesen, nem kaptak sebkezelő anyagot a vágásfelületek, ennek eredményeként bekorhadtak a fák, korhadás nyomai láthatók, így sok helyen kialakultak üregek. Ezek be tudnak ázni, megáll az üregekben a víz, ebből adódóan a korona, illetve a fa belseje is elkezd korhadni.

Ez stabilitási problémát okozhat az érintett fáknál, ezért további kezelés szükséges, hogy megóvják a platánokat – tette hozzá Keczkó János, majd kiemelte:

Folytatjuk a koronaifjítási munkálatokat az Eötvös utcán, ahol sok problémát okoztak a japán akácfák. Néhányat, – már most látszik – ki kell vágnunk, mert olyan veszélyes vagy rossz egészségi állapotban vannak, hogy már nem menthetőek meg, de azért a fák nagy részét így is meg tudjuk menteni!

A kivágott fák pótlását még idén tavasszal elvégzi a NYÍRVV.

 

Dér Vivien