Ezen a héten is regisztráció nélkül vehetjük fel a védőoltást

Advent második vasárnapján is volt mozgás az oltópontokon, amerre az M1 riporterei jártak. Vasárnap is egész nap, regisztráció és bejelentkezés nélkül lehetett menni az első, második vagy harmadik vakcináért. Az orvosok és az ápolók azt mondták, hogy vasárnap ide vagy oda, inkább most adjanak nekik munkát az oltásért jelentkező emberek, mint ha később megfertőződnek, és betegként kerülnek a kórházba – számolt be az M1 Híradója.

A hétvégén is sokan érkeztek oltásra Debrecenben. Volt, aki ugyan már átesett a fertőzésen, azonban így is szeretné megkapni a vakcinát. Az ország második legnépesebb városában két hét alatt több tízezren kaptak oltást.

„Ha a számokat vesszük alapul, akkor azt gondolom, hogy egy nagyon eredményes tulajdonképpen két hetet zártunk harmincezer fölött van azoknak a lakosoknak a száma, akit az elmúlt két hétben beoltottunk első, másod vagy harmad körben” – mondta Tóth Tibor, a Debreceni Egyetem Klinika Járóbeteg Szakellátási Központjának vezetője.

Hasonló volt az érdeklődés Pécsett is.

Rendszerint naponta ezren jönnek az oltópontra, nagyjából a tíz százalékuk az első injekcióért, de sokan a harmadik, megerősítő dózist kérték. Reggel hét és este hét óra között várták a pácienseket, sem regisztráció, sem időpontfoglalás nem kell, bárki megkaphatja a vakcinát.

„Amennyiben az első oltás nem kerül előtérbe, nagyon súlyos szövődmények tudnak kialakulni, amivel kórházba tudnak kerülni az oltatlanok, vagy éppen az intenzív osztályra gépi lélegeztetésre. Ez mind csökkenthet, nagy mértékben megelőzhető amennyiben az első oltást, illetve azt követően a második oltást felveszik és védetté tudnak válni” – hangsúlyozta Sebestyén Andor, a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ vezetője.

A nyíregyházi oltópontokon sem volt megállás a hétvégén.

„Abban reménykedünk, hogy azok, akik már az alapimmunizáláson túl vannak, felveszik a harmadik oltásaikat, így jelenleg a kórházi oltópontokon alapimmunizálásban részesülteknek már több mint ötven százaléka felvette a harmadik emlékeztető oltást is, úgyhogy szeretnénk, ha ez a szám minél magasabb lenne” – fogalmazott Szondi Zita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója.

Harmadik hetébe lépett az oltási akció

Gulyás Gergely bejelentette, hogy hétfőtől újabb egy héttel meghosszabbították a regisztrációmentes oltási időszakot. A héten azt is ismertetik, hogy hogyan, milyen menetrend szerint zajlik majd a legfiatalabb, 511 éves korosztály oltása. A tervek szerint egy héttel korábban, azaz december 13-án érkeznek a vakcinák a gyermekek számára.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette: a kormány felkérte az operatív törzset arra is, hogy vizsgálja meg, hogyan kötődjön a védettségi igazolvány érvényessége a harmadik oltáshoz. Emellett oltási akciónap is lesz minden településen, amitől Orbán Viktor azt reméli, hogy a harmadik oltás felvétele „rakétasebességgel fog kilőni”.

 

Forrás: hirado.hu