Évet értékelt a közgyűlés

Dr. Kovács Ferenc (FIDESZ-KDNP) polgármester tájékoztatójában kiemelte: 18 helyhatósági projekt pénzügyi elszámolása 23 milliárd 793,7 millió forint összeggel lezárás alatt áll. A még tartó 8 fejlesztés értéke pedig meghaladja a 2 milliárd 658 millió forintot. Hozzátette, hogy a 120 ezer lakosú város önkormányzata 9 új pályázatot is benyújtott már, az elbírálás alatti projektek értéke együttesen több mint 1 milliárd 770 millió forint.

Az év végéig megvalósuló európai uniós támogatási projektek közül a legnagyobb értékű, több mint 13,7 milliárd forint összegű a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházás, amely Nyíregyháza külvárosi és külterületi részei mellett érintette a szomszédos Kálmánházát, Kótajt és Nyírpazonyt is.

Csaknem 2,5 milliárd forint értékű volt a belvárosi terület integrációs funkcióbővítése, 2,1 milliárd forintos pedig a 2013-ban gyógyhellyé nyilvánított Sóstógyógyfürdő komplex idegenforgalmi fejlesztése.

Megújították 1,5 milliárd forintos beruházással az Érkerti lakónegyed középületeit és közterületeit, míg mintegy 500 millió forintos fejlesztéssel a Huszár, 250 millióból pedig az Örökösföldi lakónegyedet.
Kiemelkedő volt még a hulladékgazdálkodási eszközfejlesztés, amelyre több mint 2,1 milliárdot fordíthattak.
Épültek továbbá új belterületi és kerékpárutak, középületeket korszerűsítettek, fejlesztették a helyi autóbusz-közlekedést, a nyíregyházi járásban a közintézmények együttműködését, emellett a nyíregyházi önkormányzat egy 85,3 ezer eurós pályázati támogatásból segítette az ukrajnai Ungvár és Munkács ivóvíz-, illetve szennyvízhálózati fejlesztési programjának elkészítését.

A megvalósítás alatt lévő projektek közül a város sportcsarnokának csaknem 2,1 milliárdos felújítási programja emelkedik ki, további félmilliárd forintból tovább korszerűsítik a Városi Stadion létesítményét.
Az elbírálás alatti 9 projekt megvalósításával – ha a támogatásokat elnyerik – óvodákat bővítenek, további középületek energetikai fejlesztését végzik el, növelik a kerékpárút-hálózatot és modernizálják a nyíregyházi Krúdy Art Mozit.

A nyíregyházi önkormányzat mindemellett részt venne a Tisza vízgyűjtő területén található szennyvíztisztító telepek több mint 2 millió eurós korszerűsítési programjának kidolgozásában, amely magyar, német, ukrán, román, szlovák és szerb együttműködés keretében valósulna meg az Európai Unió következő pénzügyi ciklusában.

A napirendi pontok megtárgyalását megelőzően átadták a Nyíregyháza Városáért Bencs Kálmán-díjakat. Az emlékérmet Dajka Lászlónak, a Nyíregyházi Sportcentrum munkatársának több évtizedes sportszervezői tevékenységéért, Alessio Bonfantinak, az Electrolux nyíregyházi gyára igazgatójának a várossal való eredményes együttműködéséért, valamint a Nyíregyházi Rendőrkapitányságnak a lakosság érdekében végzett tevékenységéért ítélte oda a képviselő-testület. Az elismerést dr. Illés László rendőrkapitány vette át. Első napirendként visszatekintettek az elmúlt közgyűlés óta történt eseményekre. A Nyíregyházi Televízió által készített kisfilmet követően dr. Kovács Ferenc polgármester szóbeli tájékoztatást fűzött a látottakhoz. Beszélt arról, hogy 15 megyei jogú város között Nyíregyháza is részesült 500 millió forint kormányzati támogatásban, amelyet egy sóstói négycsillagos szálloda építésére, állatparki és múzeumfalui fejlesztésekre, a Szabadtéri Színpad felújítására, valamint a Tiszavasvári úti sportcentrum létrehozására és tervezési munkálataira fordítana a város.

Szó volt az Idősügyi Tanács ez évi tevékenységéről, amelynek köszönhetően több városi eseményen, szabadidős és egészségügyi programon vettek részt a nyugdíjasok. A képviselő-testület pályázatot hirdetett a Váci Mihály Kulturális Központ igazgatói posztjának betöltésére, amelynek jelentkezéseit 2016. január 26-áig fogadják. A képviselők megvitatták azt az előterjesztést, amely a városban lévő fizető parkolók üzemeltetésének szabályozásáról szól. A 2015. december 19-étől január 1-jéig ingyenesen használható megállóhelyek díjai 2016. január 1-jével módosulnak. Egyes helyeken díjcsökkentés, máshol emelés lesz. A Nyíregyházi Főiskola parkolóját, valamint a Tokaji úti vásártér megállóit ingyenesen vehetik igénybe januártól az autósok, máshol pedig 13 százalékos emelésre számíthatnak a gépjármű-tulajdonosok. Ennek értelmében a kiemelt zónában az eddigi 310 forint helyett 350 forintra, az egyes zónában 210 forint helyett 250 forintra, a kettes zónában 160-ról 200-ra emelkednek az óránkénti parkolási díjak. Kialakítottak egy új zónát, a város zúzottköves parkolói lesznek a hármas zóna megállói, ezekben 150 forintért parkolhatnak óránként az autósok.

További képekért kattintson a fotóra!

– Valamennyiünk közös érdeke az, ha Nyíregyházára érkezik valaki, akkor olyan helyeket találjon, ahol megfelelő módon tudnak parkolni. Azt hiszem, az ország más városaiban, vagy a világvárosokban, ha szétnézünk, akkor a belvárost mindenhol megfelelő módon védik egy bizonyos parkolási díjjal. Mi is erre törekszünk. Szeretnénk azt, ha minél élhetőbb lenne a belváros, gyakorlatilag a fluktuációt, a parkoló helyek minél gyorsabb cserélődését szolgálja ez a 13 százalékos emelés – mondta a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője, dr. Adorján Gusztáv.

– A díjváltozásról a véleményünk nem jó. A parkolási rendelet módosításáról azt kell mondani, hogy vannak pozitív elemei, ez például az a része a változásnak, amely bizonyos parkolóknál a díjmentességet biztosítja. Vannak olyan részei a városnak, ahol a díjcsökkentés indokolt, azonban a parkolási díjnak ilyen mértékű emelése meggyőződésünk szerint nem indokolt a városban. Tévút az, ha valaki összehasonlítja Debrecennel vagy más várossal a parkolási díjakat – mondta az MSZP-DK-Együtt-PM frakcióvezetője, Nagy László.

– A parkolási díjak emelésével nem értünk egyet. Magát, a parkolási rendszernek a felülvizsgálatát régóta időszerűnek tartjuk. A napirendi pontban vannak olyan elemek, amelyeket támogathatónak vélünk, ilyen az, hogy a zónákat bővítik, illetve, hogy parkolók kikerülnek a díjfizetős kategóriából. Magát a díjtételek emelését nem támogatjuk – mondta a Jobbik önkormányzati képviselője, Béres Csaba.

A parkolási rendszer átszervezése mellett tárgyalta a képviselő-testület a városban működő szociális és gyermekjóléti ellátást nyújtó intézmények struktúráját. A törvényi változtatások miatt szükségessé vált ezen a területen a módosítás. A gyermekjóléti feladatokat 2011-től a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ, a szociális feladatokat a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ, míg az egészségügyi feladatokat az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság látja el. 2016. január 1-jétől a családsegítés a gyermekjóléti szolgáltatással integráltan működhet, települési szinten a család- és gyermekjóléti szolgálat, járási szinten pedig a család- és gyermekjóléti központ keretében. Az új szervezet vezetőjévé dr. Nagy Erzsébetet, a Nyíregyházi Gyermekjóléti Központ igazgatóját választották.

A képviselők beszámolót hallgathattak meg a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság 2015 második félévében végzett tevékenységéről. A szervezet legfőbb célja az, hogy a nyíregyházi lakosság minél szélesebb körben ismerje meg magát a törvényt, annak hátterét és fontosságát. A Nyíregyháza területén található, illetve az itt létrehozott nemzeti értékek felvételét a települési értéktárba bárki írásban kezdeményezheti a polgármesterhez címzett javaslatában. 2015 második félévében négy nemzeti értéket vettek fel a Nyíregyházi Települési Értéktárba. Ezek Nyíregyháza legrégibb iratai, a magyar szablyavívás, a Borsody-vívórendszer, a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárának régi kézirat és nyomtatványgyűjteménye, valamint a Jósa András Múzeum, mint a városi és megyei történeti értékek gyűjtőhelye. 2015. november 30-áig összesen 25 nemzeti érték került be a Nyíregyházi Települési Értéktárba, melyből a Bizottság a következő nemzeti értékek felvételét javasolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktárba: a Sóstó Zoo, a Sóstói Múzeumfalu, mint néprajzi értékek gyűjtőhelye, valamint Sóstógyógyfürdő, mint gyógyhely. A nemzeti értékek és hungarikumok gyűjtésének, népszerűsítésének, megismertetésének, megőrzésének és gondozásának támogatására pályázatot fogadott el a közgyűlés. 3 millió forint, saját erőt nem igénylő pályázat keretein belül lesz lehetőség a jövőben ezen értékek megőrzésére.

A közgyűlésen elfogadták a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat Kft.-vé történő átalakítását, amelynek gazdasági, jogi és ügyviteli okai voltak, de határoztak a Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés meghosszabbításáról is.

A Lidl Magyarország Kereskedelmi Betéti Társaság Nyíregyháza 36. számú főút melletti területen nagy volumenű beruházást kíván megvalósítani. Élelmiszeráruházat kíván építeni, majd egy autós bevásárlóközpont kialakítását tervezi. Ehhez szükséges a környék forgalmát lebonyolító útvonalak korszerűsítése és bővítése, amelyet a város vállalt.

Mikita Eszter; MTI

(Fotó: Szarka Lajos)