Evangélikus hit, német támogatás – Segítség a rászorulóknak

A Nyíregyházán működő Evangélikus Roma Szakkollégium közössége szerencsés véletlenek és jó szándékú emberek kapcsolati hálója révén került egy nemzetközi projekt közelébe. A nyíregyházi egyetemisták és mentoraik tanáccsal, kapcsolattal, szociális és pedagógiai munkával segítik a romániai Csedreg gyermekközpontját, és annak támogatóit.

Két német egyetemista március elején indult kerékpárral Csedregre, hogy 1450 km-es útjuk során felhívják a figyelmet a román BuKi Gyermekközpontban élők nehéz helyzetére, de egyáltalán a hátrányos helyzetű roma fiatalok elfogadhatatlan sorsára. Nem mellesleg adományokat, pénzt is gyűjtöttek útjuk során 45 gyermek étkeztetésére. Tom és Nick szociális munka szakos hallgatók a Coburgi Egyetemen. Csütörtök délután még nem érkeztek Nyíregyházára, amikor a központ német támogatói túl a napi élelmen, motivációról és jövőről beszélgettek a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium diákjai és mentorai társaságában.

„A BuKi Ház az egy szociális, tanulási, felzárkóztató programot nyújtó közösségi tér. Csedreg falujában egy nagy roma közösség, szegregátum található. Mi sem láttuk még, csak hallottunk róla. Ennek a szegregátumnak nincs közösségi tere, nagyon leszakadt, lemaradt, és a gyerekek számára nyújt segítséget” – fogalmazott Molnár Erzsébet, az Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője.

Erő, idő, akarat kell annak a problémának az orvoslására, mely valamelyest hasonló az itteniekhez, másrészt merőben más is. Mindenesetre példa lehet a román fiatalok előtt a nyíregyházi egyetemista, akinek nemcsak diplomája lesz, de munkája, családja, jövője és életcélja is. Álmodni biztatják őket.

„Meg kell oldani az utazást, hiszen arra van az embernek ideje, amire akarja, hogy legyen. Ez nem egy olyan táv, amit ne lehetne megtenni. Maguk a gondok ténylegesen nagy problémák. Viszont a változáshoz nem kell nagy dolog, hogy rövidebb vagy hosszabb időn belül történjen valami. Egy szimpla beszélgetés vagy edukációs program megléte hatalmas változást tudna eredményezni, és ez szerintem lehetséges” – sorolta gondolatait Lakatos Ádám, a Nyíregyházi Egyetem harmadéves hallgatója.

Kapunk és adunk itt mi is a kollégiumban, jó dolog ezt megérteni és megérezni, ezért többen is szívesen vállalnánk a látogatást, akár több alkalommal is – mondta Ádám. Hatalma, pénze, vagy hite nagyobb ehhez a feladathoz? – kérdeztem a német vendéget, aki egy segélyszervezet munkatársa.

„Nagy szenvedélyünk a segítés, és az a célunk, hogy élelemmel, meg a tanulásban is segítsük a csedregi gyerekeket. Ez egy hosszú távú program, de már egyre több gyerek eljár az iskolába. Kétszeresére nőtt a számuk. Arra törekszünk, hogy a diákok megértsék, miért fontos a tanulás” – válaszolta Stefan Zell, a támogató.

A számítások szerint 12 ezer euró nyújtana segítséget a csedregi ház egyéves működéséhez. Erre pedáloznak a fiatalok, Tom és Nick. A következő esztendőben pedig szociális munkás gyakorlatukat töltik a hármas határ közelében, és talán segítségükre lesznek a nyíregyházi egyetemisták is.