Északi fénybe borult Nyíregyháza
Ezen a címen adott koncertet Nyíregyházán a debreceni Kodály Filharmonikus Zenekar. A hangversenyen norvég és finn zeneszerzők művei csendültek fel. A koncerten Somogyi-Tóth Dániel vezényelt, zongorán közreműködött Báll Dávid zongoraművész.

Ismert északi zeneszerzők műveiből nyújtott ízelítőt Nyíregyházán a debreceni Kodály Filharmonikus Zenekar. A Filharmónia Magyarország által szervezett hangversenyen Somogyi-Tóth Dániel vezényelt.

További képekért kattintson a fotóra!

– Nagy romantikus zeneszerzők műveit hoztuk Nyíregyházára, amelyek nagyon ismertek – mondta a koncert előtt Somogyi-Tóth Dániel karmester, a Kodály Filharmonikusok igazgatója. – Az egyik legnépszerűbb, és mondhatom, talán legszebb zongoraverseny is köztük van: Grieg a-moll zongoraversenye. Griegtől elhoztuk még a Peer Gynt néhány részletét, az első szvittet végig játsszuk, a második szvittből pedig Solvejg dalát hallhatja a közönség. Az északi zeneszerzők körében nagyon meghatározó Sibelius finn zeneszerző, akinek egy elég rövid, de annál jelentősebb művét, a Finlandiát mutatjuk be, amit a művész egy érdekes politikai, és függetlenségre törő környezetben, mintegy figyelemfelkeltésként írt.

[REKLAM]

A koncerten Grieg zongoraversenyét Báll Dávid játszotta. A szólista Magyary Zoltán posztdoktori ösztöndíjas, háromszoros Fischer Annie ösztöndíjas, köztársasági ösztöndíjas, Robicsek Péter és Ari Kupsus-díjas zongoraművész, nyolcévesen kezdett zongorázni, az Aelia Sabina Zeneiskolában, Karapetián Karin növendékeként.

2001-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Nádor György és Kemenes András növendéke volt. 2006-tól az Akadémia doktori iskolájának hallgatója, 2011-ben cum laude minősítéssel doktorrá avatták. Kocsis Zoltánnal több alkalommal fellépett, Beethoven Esz-dúr zongoraversenyével és Liszt A-dúr zongoraversenyével. Báll Dávid 2009 óta rendszeresen lép fel a Budapesti Fesztiválzenekarral és Fischer Ivánnal. Jelenleg három felsőoktatási intézmény oktatója: a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Debreceni Egyetemen tanársegéd, a Nyíregyházi Főiskolán adjunktus.

F. A.