Érme- és fizetőeszköz-kiállítást hoztak létre Ajakon, amely jelenleg már két további településen is elérhető, Kisvárdán és Nyíregyházán. Havonta más-más korszakot mutatnak be a vitrineken keresztül, összesen tíz állomásra bontva. A diákok akár egy rendhagyó történelemóra mellett is megismerhetik az eredeti érméket, ráadásul mindezt ingyenesen a könyvtárakban.
Jézus életének időszakából és a kereszténység kezdeteitől is lehet látni különleges érméket az ajaki könyvtárban. Az itt élő Leskovics András magángyűjteményét tárja a nagyközönség elé, interaktív és érdekes köntösben. A helyi általános iskolából érkező diákok olyan fizetőeszközöket is láthatnak, amelyekkel szüleik nem is olyan régen még fizethettek, de nekik már ismeretlen. A Z generáció már nem használ papír 200 forintost, de 1998 és 2009 között még forgalomban voltak ezek a bankjegyek is Magyarországon. Ebben a hónapban a rendszerváltás utáni kor érméit és fizetőeszközeit ismerheti meg a közönség a vitrinekben.
„Ez egy gyermekkori hobbinak indult, aztán kicsit elfajult. 2023. április 3-án indult el Ajakon ez a kezdeményezés, kezdetben olyan kezdeményezésként, aminek köszönhetően a gyerekek megismerhették a középkori öltözeteket, aztán a huszár öltözeteket, később pedig a honfoglalás kori öltözeteket, illetve az ezekhez a korszakokhoz kapcsolódó érméket és fizetőeszközöket. A fizetőeszközök alatt érthetjük a drágaköveket, illetve a nemesfémeket” – nyilatkozta Leskovics András érmegyűjtő.
A kiállításhoz már két város is csatlakozott, Kisvárda és Nyíregyháza, utóbbi helyszínen a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár ad otthont az érméknek. Itt most többek között I. Ferdinánd aranyforintjait láthatják az érdeklődők 1526-ból, de az ebben a korszakban a mindennapi pénzforgalomban leggyakrabban használt fizetőeszköz, az ezüst dénár is helyet kapott a vitrinekben. Ezeken túl II. Lajos, Károly Róbert, Luxemburgi Zsigmond és Mátyás király korabeli érméket is kiállítottak, illetve néhány információt is olvashatunk a tárgyak történetéről.
„Összehasonlíthatják a mítoszt és a valóságot, vagyis amit a hollywoodi klisékben meglátnak, hogy nagy méretű érmék, tenyér méretű érmék és mi a különbség a valóság között, amikor egy, illetve másfél centiméteres ezüst, illetve arany érméket láthatnak” – tette hozzá az érmegyűjtő.
A kiállítások kialakításánál fontos volt, hogy a könyvtárak tudják fogadni a tárgyakat, hogy azokat ingyenesen tudják bemutatni az érdeklődő közösségnek. A helyszíneken pedig akár arra is lehetőség nyílik, hogy egy rendhagyó történelemórát szervezzenek a diákoknak.