Érdekes dolgok derültek ki
A Jászberény ellen készül a Marso Nyíregyháza. A férfi kosarasok nincsenek könnyű helyzetben, a csapat több vereséget is szenvedett az elmúlt fordulókban.

Két győzelem, hat vereség. Ez a mérlege jelenleg a Marso Nyíregyháza férfi kosárlabda-együttesének. A csapat legutóbb hazai pályán kapott ki a Kecskeméttől, és jelenleg 11. a tabellán. A korábbi meccsekhez hasonlóan most is vezetett az első két negyedben a Nyíregyháza, a nagyszünet után viszont rendre nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint ami elvárható lenne. Sitku Ernő szakmai igazgató keresi az okokat.

– Amíg összefogottan próbálunk játszani, addig minden mérkőzésünk rendben van. Aztán történik valami, és szétesik a csapat. Próbálok rá megoldást keresni. Tegnap például azt kértem a játékosoktól, hogy írják le egy papírra, mi az, ami hiányzik, mi az, amit másképp kellene tenni. Elég érdekes dolgok derültek ki, ezeken változtatnunk kell – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató.

A következő fordulóban a Jászberény otthonában lép pályára az együttes. A házigazda közvetlen riválisnak számít, mivel a 13. helyen áll, és mindössze egyszer győzött az idei bajnokságban. Ezért kulcsfontosságú lenne, hogy a Nyíregyháza nyerjen idegenben. A két csapat szombaton találkozik egymással.

Dankó L.