Épül az Atlétikai Centrum – 2021 márciusára elkészülhet a komplex intézmény!

Épül az Atlétikai Centrum – 2021 márciusára elkészülhet a komplex intézmény!

2019. július 15-én vette birtokba a kivitelező az egykori NYVSC pályát, hogy megkezdje 600 napos munkáját. 2021 márciusára készül el az atlétikai sportokat kiszolgáló, három egységből álló komplex intézmény. Kocogópálya és konditerem is szerepel a terveken.

Illetékteleneknek tilos a belépés! - hirdeti a tábla az egykori NYVSC pálya kapuján, hiszen 2021 márciusáig építési terület lesz a helyszín. Vége a szombat hajnali és hétköznap délutáni kertvárosi pálya edzéseknek, kocogásnak. A B5 Építészstúdió tervei alapján az Aktuál Bau Kft. építi meg azt a többfunkciós atlétikai centrumot, melyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség is minősít majd, hiszen nemcsak hazai bajnokságok, de nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas lesz a Központ. Lesz egy fedett atlétikai csarnok, nyitott atlétikai versenypálya, illetve az edzéseket kiszolgáló dobópálya.

Hársfalvi Gergely, az Aktuál Bau Kft. tulajdonos-ügyvezetője szerkesztőségünknek elmondta:

Fedett és nyitott területen is tudnak a versenyzők a sportnak hódolni. A nyitott pályához is tartozik egy fedett lelátó, mely közel 600 fő befogadására alkalmas. Ezen a területen egy 400 méteres, 8 sávos futópálya található, kétszer nyolcsávos, 100 méteres sprint futópályával, illetve ezen területnek a közepén a különböző dobósportágaknak hódolhatnak majd a versenyzők. Gerelyhajítás, diszkoszvetés és hasonló atlétikai sportágak. 

A Modern Városok Program állami sportcélú támogatásából, 6,8 milliárd forintból lesz 600 nap alatt kész a 47 ezer négyzetméterre tervezett létesítmény. A 20 méter magas, 12 ezer négyzetméteres csarnok északi felében alakítják ki a versenypályát lelátóval. A déli részen húzódó négyszintes épület irodáknak, orvosi szobáknak ad teret, de helyet kap a masszázsterápia és jakuzzi medence is, a sportolók rekreációs igényeihez alkalmazkodó szolgáltató egység.

Itt lesz étterem és büfé, 24 ágyas szállodai szárny, illetve a nemzetközi események közvetítését szolgáló TV stúdió és egyéb kiszolgáló helyiségek.

– tájékoztatta szerkesztőségünket Hársfalvi Gergely. Ahogy fogalmazott:

A projekt kivitelezését hétfőn kezdtük el, múlt héten pénteken volt a hivatalos munkaterület átadás-átvétel. A héten a munkálatok tereprendezéssel, humuszleszedéssel kezdődtek, amely az atlétikai csarnok területén indult el, illetve itt a háttérben található szabadtéri dobópálya területén favágással folytatódnak a munkálatok. A bontási feladatok előkészítése is folyamatban van, valamint a bontáshoz szükséges adminisztratív bejelentéseket megtettük, és az engedélyek érkezését várjuk. Valószínű, hogy jövő hét hétfőn az épületek bontása is megkezdődik.

Körülbelül három hét múlva indul a csarnok alapozása.

A területen igen elhanyagolt állapotban hagyott vívótermet lebontják, marad viszont a súlyemelők egykori edzőterme. Az épület felújítása nem része a programnak.

A központ a szabadidős sportoknak és sportolóknak is barátja lesz 2021 tavaszától, hiszen konditerem és nyilvános kocogópálya is épül a Tiszavasvári úton.