Eperjesi Városnapok – A szlovák testvérvárosban mutatkozott be Nyíregyháza

2019. június 6-9. között a TDM munkatársai Nyíregyháza és a Nyírség látnivalóit népszerűsítették az Eperjesi Városnapokon. A turisztikai stand a főtéren kapott helyett, ahol a szlovák nyelvű prospektusok mellett a Nyíregyházi Állatpark embernagyságú plüss oroszlánja is várta az érdeklődőket.

Nyíregyháza neve már ismerősen cseng a szlovák turisták körében, hiszen a két város közelsége, illetve a jó testvérvárosi kapcsolat miatt szívesen látogatnak hozzánk Eperjesről. Az Aquarius Élmény- és Parkfürdő által kínált szolgáltatásokról, valamint a Nyíregyházi Állatpark újdonságai felől érdeklődtek a legtöbben, de sokan kerestek konkrét szálláslehetőséget is a pihenésükhöz.  A standon - a turisztikai kínálat mellett - a rendezvényre látogatók megismerkedhettek a bőrművesség fortélyaival, és vásárolhattak ásványokat is.

Örömmel tölt el, hogy ismét egy sikeres bemutatkozást tudhatunk magunk mögött, ami nem csoda, hiszen Nyíregyháza igazán vonzó desztináció a szlovák turisták körében. A sátrunkat felkeresők fele már járt nálunk, a másik fele pedig tervezi, hogy a közeljövőben meglátogatja városunkat.

- tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Kapcsolódó galéria

A szlovák testvérvárosban mutatkozott be Nyíregyháza