Emléklapok és díjak – A Nyíregyházi Települési Értéktár gondnokai, illetve a korábbi rajzpályázatok díjazottjai vették át okleveleiket
Fotó: Szarka Lajos

A Nyíregyházi Települési Értéktár két programjával indult a pénteki jeles nap a Városháza dísztermében. Hat új helyi értékünk gondnokai vették át az emléklapot a polgármestertől, majd a pandémia alatt meghirdetett rajz – és képregény pályázat eredményhirdetésére került sor. Az ifjú alkotók munkáit a Krúdy terem előtt nézhetik meg május 27–ig hivatali időben.

A Nyíregyházi Települési Értéktár délelőttje volt a pénteki. A Városháza Krúdy termében előbb az eddigi 46 mellé felvett újabb 6 települési érték gondnokai, illetve javaslattevői vették át a város emléklapját. A legújabbak között a Nyíregyházi Törvényszék épülete, Váci Mihály irodalmi munkássága, Szesztay László mérnök munkássága, a Vikár Sándor Zeneiskola, a szabolcsi dohány és a nyíregyházi villamos.

„Igazából ez a villamos az édesapámnak kellett. Ő járt még ezzel a villamossal. Véletlen során talált rá ’98 körül, akkor nagyon rossz állapotban volt és elhatározta, hogy felújítja. Ez 2003-ban sikerült, akkor került ki a mostani helyére. Utána ez valahogy apáról fiúra szállt, de ma már látom, hogy milyen kedves ez a városlakók számára” – mesélt a múltról Szaszala Tamás, a Platán Holding ügyvezető igazgatója.

Ahogy gyűltek a villamos körül az információk, egyre biztosabb lett a család abban, hogy ezt meg kell őrizni. Időről időre felújítják, megmentik a kocsit a garázda emberek elől.

De vajon miért kerülhetett a szabolcsi dohány, ez az egykori tőzsdei áru a nyíregyházi értéktárba? 

„Én úgy gondolom, hogy azt a munkakultúrát és szociális hátteret kell figyelembe venni, amit a dohány biztosított a megyének. Nagyon sok családnak a kiemelkedését, a mindennapi életét és fejlődését jelentette hosszú évtizedeken keresztül” – nyilatkozta Fekete Tibor, az ULT Magyarország ügyvezető igazgatója.

A kulturális életből is több személyre, intézményre érkezett jelölés. Így pl. a zeneiskola pedagógusainak és növendékeinek kimagasló tevékenységére.

„Amikor egy gyerek beiratkozik, vagy csak elmegy az iskola előtt, elkezdődik egy folyamat, egy nevelés, ami aztán lehet továbbtanulás, művészeti verseny legfelsőbb foka. A mindennapokban ez egy nagyon szép szolgálat a művészet és a gyerekek felé. Amellett, hogy nagyon sok jutalommal, díjjal rendelkezik az iskola, de az, hogy a mindennapi munkánkat helyben is elismerik, és méltónak találták arra, hogy a nyíregyházi értékek között szerepeljen, nekem, kollégáimnak, a szülőknek és a gyerekeknek is öröm lehet és büszkeség” – így szólt az emléklap átvétele után Tamás Attila, a Vikár Sándor Zeneiskola igazgatója.

A város polgármestere köszöntőjében szólt a múlt és a jelen értékeiről, melyeket évszázadokon túl is őrizni kell. És szólt arról az együttműködésről, mely a város, az érték, illetve az ajánlója, vagy gondnoka között működik.

„A város értékeli, és megbecsüli az értékeit, azokat, akik ezt képviselik és gondozzák, és én azt hiszem, hogy ezek a gondozók ugyanúgy értékelik, és figyelemmel kísérik a várost. Ez a kölcsönösség a biztosítéka annak, hogy a helyi értékeink fennmaradnak, az utánunk jövő generációk is tovább tudják ezt vinni” – szólt a megjelentekhez dr. Kovács Ferenc.

Az ünnepségen részt vett egy korábban a települési értéktárba került nyíregyházi sportoló is.

„Mindig nagyon büszke voltam arra, hogy én nyíregyházi vagyok. Nem is akartam soha más klubban úszni és edzeni, mint a nyíregyházi, akkor még NYVSC volt. Elmondhatom, hogy egész pályafutásomon a nyíregyháziakért úsztam, tettem az itt élőkért” – nyilatkozta dr. Szabó Tünde országgyűlési képviselő.

A péntek délelőtt folytatása volt a települési értéktár korábban meghirdetett két rajzpályázatának eredményhirdetése. Az egyik címe a Mesélő értékeink – Nyíregyháza kincsei. A másik pályázat pedig a Nyíregyházi kalandok képregény-pályázat. A Zelk, a Jókai, a Bem, a Kodály, a Szent Imre és a Szent Miklós iskola diákjai küldték be a legtöbb rajzot. 

„A gyerekeknek van egy ideáljuk a városról, épületeiről, vannak vágyaik, amelyeket belerajzolnak, akár a rajzokba. Azt láttam, hogy nagyon szép színes világban rajzolnak. Azt jelenti a színek erőteljes használata, hogy rendezett a lelkiviláguk. A pandémiás időben dolgoztak, és még ez sem viselte meg őket. Amit nagyon fontosnak tartok, hogy kötődnek a városhoz” – tájékoztatott dr. Ulrich Attila alpolgármester.

Végzős kodályos nyerte a Mesélő értékeink pályázatát.

„A nyíregyházi múzeumfalu egyik házát rajzoltam le fekete-fehérben grafittal, rajzórán, az iskolában” – mondta Kántor Anett.

A háború a témája a képregényes pályázat nyertesének.

Nem a zsűrinek, most inkább a diákoknak volt nehezebb a dolguk – fogalmazott a képregényes pályázat zsűrielnöke. Íme, a győztes!

„Nyíregyháza történelmét szerettem volna mindenképpen bemutatni. Nyíregyháza bombázása témája az nagyon megfogott. Mikor elkezdtem a regényt, megcsináltam az első panelt, nem tört még ki a háború a szomszédos országban. Az inspirációt egy nagyon híres japán animációs film ihlette, a Szentjánosbogarak sírja, ami később megalapozta az egész animációs ipart, egy nagyon kultikus mű, és Japán bombázásáról szól” – mesélte munkája kapcsán Véghseő Tamás, a Szent Imre Gimnázium diákja.

A 21-es pályázat győztese az olvasókat szembesíteni akarta azzal, hogy segítsenek, ha kell. Szövege is van a képregénynek, mely pontos információkat közöl a történethez, aminek persze nincsen boldog végbe. Egy nagyon is érzékeny kérdéssel zárja a főszereplő a cselekményt.

A pályázatra érkezett diákmunkákat május 27-ig nézhetik meg a Városháza I. emeletén, a díszterem előtt, munkanapokon és hivatali időben.

Kapcsolódó galéria

Települési Értéktár 20220513