(Fotó: police.hu)

Emberkereskedelem és kizsákmányolás – Letartóztattak egy érpataki családot

Már 24, 2025

Letartóztatták azt az érpataki családot, akik hosszú időn keresztül fiatal nők kizsákmányolásából tartották fenn magukat. A nyomozás adatai szerint a négy gyanúsított 2023-tól szerveztek be jellemzően kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőket prostitúciós tevékenységre.

Otthonukban törtek rá a rendőrök arra az érpataki családra, akik prostitúcióra kényszerítettek kiszolgáltatott helyzetű fiatal lányokat. A nyomozók elfogtak egy 44 éves, egy 35 éves, egy 20 éves és egy 16 éves érpataki lakost. A nyomozás adatai szerint az egymással családi kapcsolatban álló négy gyanúsított 2023-tól egymás tevékenységéről tudva szerveztek be jellemzően kiszolgáltatott helyzetű fiatal nőket prostitúciós tevékenységre.

A Szabolcs vármegyei nyomozók emberkereskedelem és kényszermunka bűntett elkövetésének gyanúja miatt összehangolt akció keretében a Jonatán Közterületi és Támogató Alosztály közreműködésével a napokban fogtak el négy érpataki lakost. Az egymással rokoni kapcsolatban álló gyanúsítottakat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte letartóztatásukat”

– nyilatkozta dr. Fedor Rita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

A gyanúsítottak érpataki otthonukban pornográf képeket készítettek a lányokról, amelyeket szexhirdetésekhez használtak fel. A szexpartnerkereső oldalon közzétett hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel a lányok pénzért szexuális kapcsolatot létesítettek, de a keresetükből semmit nem kaptak, teljes egészében elvették tőlük, és azt a gyanúsítottak a saját életük finanszírozására fordították. Volt, aki többször kijelentette, hogy nem csinálja, nem akarja folytatni, ezért sokszor megfenyegették, és folyamatos felügyelet alatt tartották – olvasható a rendőrség közleményében.

A családtagok megalapozottan gyanúsíthatók emberkereskedelem minősített esetével, ezen túlmenően a szülők további kiskorú veszélyeztetésével is, ugyan is a saját otthonukban szinte bordélyházat üzemeltettek, ahol további öt gyermeket neveltek. A főügyészség valamennyi családtag, a két szülő és a két fiúgyermek letartóztatását indítványozta”

– nyilatkozta dr. Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője.

A gyanúsítottak letartóztatását egy hónapra elrendelte a Nyíregyházi Járásbíróság.

Előző hír
Vikár zongoraverseny – Összesen 71 zongorán játszó növendék érkezett az ország minden pontjáról
Következő hír
Magyar népmesék kiállítás – Új részekkel érkezik az eddig száz részes klasszikus

Kapcsolódó híreink