Idén megrendezték Nyíregyházán a Sitku Ernő kosárlabda Emléktornát, melyen a házigazda Hübner Nyíregyháza BS mellett a Honvéd, a Kecskemét és a Debrecen vett részt.
A mieink az első nap 80-55-re kikaptak a fővárosiaktól, míg a másik elődöntőben a Debrecen legyőzte a Kecskemétet, így szombaton a harmadik helyért a Cápák a Kecskeméttel mérkőzhettek meg. A vendégek a torna egyik legjobb játékosa, az amerikai Shannon Bouges vezetésével vezettek, de jobban játszottak a mieink, mint egy nappal korábban, és szoros volt a meccs. Nagy Simon és Vaskó György is rendre pontosan célzott, Geiger Bálint és Tarján Izsák előhúzott látványos megoldásokat és a két fiatal, Végső Bálint, valamint Magyari Kristóf is rendkívül jól helytállt. Sajnos a mérkőzés végén kijött a fizikai különbség, és a Kecskemét megnyerte a találkozót, ezzel megszerezve a harmadik helyet. A Nyíregyháza hasznos mérkőzéseket játszva a negyedik helyen zárt. A döntőben a Honvéd 81-58-ra verte a DEAC-ot, így tornagyőztes lett.
Sitku Ernő-emléktorna, mérkőzés a harmadik helyért
Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Hübner Nyíregyháza BS 100–78 (28–21, 20–20, 25–17, 27–20)
Continental Aréna, v.: Pozsonyi, Balogh, Sörlei.
Kecskemét: Sinik 7/3, Bogues 18/3, Ivkovics 4, Kucsera 10/6, Karahodzsics 15. Csere: Tóth Barna, Lawrence 15, Dramicsanin 18/6, Körmendi 3/3, Tóth P. 10, Tóth Balázs. Vezetőedző: Forray Gábor.
Nyíregyháza: Geiger 12/3, Végső 7/3, Füzi 8/3, Nagy 11/9, Völgyi 17/3. Csere: Tarján 5, Magyari 8/6, Vaskó 10/9. Vezetőedző: Horváth Ákos.
Kipontozódott: Völgyi.