Élménypróba - A szervezők június végén várják a sportolni vágyókat az Erdei Tornapályánál

Élménypróba - A szervezők június végén várják a sportolni vágyókat az Erdei Tornapályánál

Több szabadidős rendezvény megrendezését is tervezik nyáron Nyíregyházán. Június végén ismét lehet Élménypróba, melyre rövidesen lehet jelentkezni. Az akadálypályát ezúttal is a Sóstói erdőben alakítják ki. 

Ötödik alkalommal rendezik meg június 26-án a Decathlon Élménypróbát. A koronavírus-járvány nagyban nehezíti a szervezők munkáját, akik abban bíznak, nyárra javul annyit a helyzet, hogy megtarthatják az eseményt. Az Élménypróba évek óta sikeres, családok, munkahelyi közösségek csapatai közösen indulnak, és teljesítik az akadályokkal teletűzdelt 5 km-es távot. 

- A nehézségek ellenére igyekszünk megszervezni az eseményt. Nagy az érdeklődés már most is, van olyan iskola, ahonnan komplett osztályok jelezték részvételi szándékukat. Ez egy remek alkalom arra, hogy a gyerekekkel megszerettessük a mozgást - mondta Pokrovenszki Gergely szervező. 

Több mint húsz izgalmas feladat várja majd a nevezőket. Az egyik legnépszerűbb a csőben kúszás, illetve amikor egy hálón kell átküzdeniük magukat az indulóknak. Nem csak Nyíregyházáról, hanem távolabbi településekről is rendszeresen jönnek csapatok.

- A pályán 23 akadályt helyezünk majd el, és a 8-14 év közötti gyerekek szülői felügyelettel vehetnek részt. A kisebbeknek külön programmal készülünk, és számukra egy egyszerűbb pályát építünk, hogy ők is jól érezzék magukat. Természetesen lesznek kiegészítő események és fellépők is a korábbi évek hagyományainak megfelelően - mondta Pusztai Barbara szervező.  

Az esemény jó közösségépítő program is, melyen nem az eredmény a fontos, hanem a mozgás népszerűsítése. Ezért minden célba érkező ajándékot kap, a tombolasorsolás során pedig további nyeremények találnak gazdára. Előnevezni az Élménypróba oldalán lehet április második felétől.