Elismerés a legjobbaknak – Ünnepi díjátadó a kamarában
A szállítmányozással foglalkozó Gégény Trans Kft. kapta az „Év vállalkozása” elismerést a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara díjátadó ünnepségén. A rendezvényen többek között elismerték a szakképzésben dolgozók, a képzőhelyek és a szakmai versenyeken kiválóan szereplő diákok teljesítményét, valamint Ezüst-, illetve Aranykoszorús mestereket is köszöntöttek.
Több évtizedes múltja van a vármegyei kereskedelmi és iparkamarában annak, hogy elismerik a kiemelkedő eredményeket elérő vállalkozások, képzőhelyek, oktatók és diákok teljesítményét. Idén sem maradt el az ünnepélyes díjátadó. A szokásos éves küldöttgyűlést követően a kamara Széchenyi utcai székházában köszöntötték a díjazottakat.
Kiemelt kamarai rendezvény a díjátadó
Nagyon fontosnak tartjuk ezt a rendezvényünket. Tavaly volt harmincöt éves a kamaránk, ezt minden évben megrendezzük. Összekötjük a taggyűlésünkkel és az után díjazzuk azokat a vállalkozásokat, azokat a szakképzéssel foglalkozó kollégákat, akik az adott évben eredményesen működtek. A kamarának fontos célja, hogy díjazzuk ezeket a vállalkozásokat, fontos, hogy a megyének vannak olyan vállalkozásai, amelyek kamarai szempontból is elismerésre méltóak. Ma díjat kapnak kiváló vállalkozások, gyakorlati oktatók, kiváló képzőhelyek. És azok a szakképzésben tanuló diákok is kapnak elismerést, akik eredményesen teljesítettek a mögöttük lévő években” – mondta el Balogh Zoltán, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke.
Az „Év vállalkozása” díjat 2026-ban a fuvarozással foglalkozó, családi vállalkozásként működő Gégény Trans Kft. kapta. A tulajdonos, Gégény Tamás a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületében az Árufuvarozói Tanács elnöke. Céljuk a magyar belföldi fuvarozó vállalkozások versenyképességének megőrzése, valamint a gépjárművezetők munkakörülményeinek javítása.
Közel harminc év munkáját ismerték el
Huszonnyolc éve keményen dolgozunk, huszonöt éve egyéni vállalkozóként, három éve kft. formájában vagyunk jelen Nyíregyháza és Közép-Európa útjain. Jelenleg negyvenöt kamionnal, ötven dolgozóval látjuk el a fuvarfeladatokat. Nagyon nagy megtiszteltetés számunkra, hogy megkapjuk ebben az évben ezt a díjat. A korábbi években kaptam kisebb díjakat a Bizalmi Körnél. Tavaly megkaptam a VOSZ-tól az „Év vállalkozója” díjat. A kamaránál most vagyok először díjazott, nagyon szépen köszönöm a megtiszteltetést” – osztotta meg gondolatait Gégény Tamás
Mint Balogh Zoltán elmondta, a díjazottak számára rangot jelent a kamara elismerése, a diákoknak pedig különösen inspiráló a helyszín és a környezet.
Motiválják a fiatalokat
Várják mindig ezt a napot azok, akik díjat kapnak. Különösen a diákoknál látom, hogy ez számukra egy nagyon nagy elismerés. Nem iskolai keretek között kapják, hanem itt, a kamara székházában, a küldöttek között. Van egy olyan ünnepélyes jellege ennek a rendezvénynek, hogy megtiszteltetésnek érzik, hogy egy ilyen díjban részesülhetnek. Motiváció nekik arra, hogy a továbbiakban is próbáljanak továbbtanulni, illetve a szakmájukban elhelyezkedni” – emelte ki az alelnök.
A rendezvényen díjazták többek között az év ipari, kereskedelmi, kézműves és szolgáltató vállalkozását is. Elismerték a képzőhelyek, szakképzésért dolgozók, és a szakmai versenyeken kiválóan szereplő diákok teljesítményét, valamint köszöntöttek Ezüst-, illetve Aranykoszorús mestereket is.


