Elindult az első Budapest–Munkács közvetlen járat, Nyíregyháza is az állomások között van

Ez az első konkrét eredménye annak a magyar–ukrán együttműködésnek, amely a határtérség infrastrukturális összeköttetéseinek átfogó fejlesztését célozza.A Budapest–Munkács közötti új járat jelentősen hozzájárul a magyar–ukrán közlekedési kapcsolatok javításához. A két ország kormányzati szervei és vasúttársaságai közötti eredményes egyeztetések lehetővé tették annak a célnak az elérését, hogy a menetidő 7 órára csökkenjen.

A december 9-i menetrendváltástól naponta közlekedő InterCity a korábbi, szintén IC34-es számú, Latorca nevű InterCity menetrendi idejében, 7:23-kor indul a Nyugati pályaudvarról és – ukrán helyi idő szerint – 15:20-kor érkezik Munkácsra. Ellenkező irányba az IC33-as 12:30-kor startol Munkácsról, 18:37-kor érkezik Budapestre.

Eddig is napi két pár vonattal lehetett eljutni a magyar fővárosból Munkácsra és vissza: a Nyugatiból 7:23-kor induló Latorca IC-vel és a Bécsből induló Hortobágy EC-vel (ez utóbbinál 19:04-es kelenföldi, vagy 19:40-es Keletiből való indulással); mindkét esetben 9,5 óra volt a menetidő. Ezek a vonatok a határon sokat vesztegeltek, mert Csapon – a kocsikat megemelve – a normál nyomtávú forgóvázakat széles nyomtávúakra cserélték.

A Latorca IC közvetlen kocsijának jelentőségét az adja, hogy tengelyátszerelés (forgóvázak cseréje) nélkül, rövidebb idő, mintegy 7 óra alatt juthatnak el az utasok Záhonyból Csapon át Munkácsra és vissza. Ennek az volt az egyik műszaki feltétele, hogy az ukrán vasúttársaság alkalmassá tegye a Munkács felé ágazó normál nyomtávú szárnyvonalat a magyar mozdony és személykocsi menetrendszerű közlekedtetésére. Továbbá részben felújították a pályát, Munkácson 500 méterre az állomási épülettől új peront, esőbeállót építettek, és kialakították az oda vezető térköves utat is.

A Latorca InterCity-hez a MÁV-START saját állományából biztosítja a személyzetet, a szükséges mozdonyt és a másodosztályú IC kocsit, az Ukrán Vasút (UZ) pedig magyarul beszélő mozdonyvezetőt ad a vontatójárműre, hogy segítsen a magyar mozdonyvezetőnek a hálózatukon való közlekedésben. A vonaton a magyar jegyvizsgáló munkáját magyarul beszélő ukrán jegyvizsgáló segíti.

A járat Budapest és Munkács között megáll Zugló, Kőbánya-Kispest, Ferihegy, Cegléd, Szolnok, Püspökladány, Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíregyháza, Kisvárda, Záhony és Csap állomásokon is. A vám- és útlevélvizsgálatot az utóbbi két határállomáson végzik el. A vonat Budapest–Munkács között közlekedő közvetlen kocsija a jelenleg is érvényes magyar–ukrán nemzetközi kedvezményes, egy útra szóló és menettérti ajánlatokkal, valamint a kishatárfogalmi kedvezményes ajánlattal vehető igénybe.

 

Forrás: www.kozlekedesvilag.hu