Elhunyt Borisz Majlkovics kosárlabda edző

"Vannak olyan helyzetek, amikor az ember tudja, hogy valamikor bekövetkezik a legrosszabb, mégis, amikor megtörténik, nem hiszi el a hírt. Lába földbe gyökerezik, teste beleragad a székbe és csak üresen néz maga elé könnybe lábadt szemmel. Nem tudja mit írjon, mit mondjon, a jövőre pedig végképp nem tud gondolni.
Sajnos ezzel szembesültünk szerda reggel, amikor megtudtuk a borzasztó hírt: Borisz Maljkovics örökre itt hagyott bennünket.
Ilyenkor nem lehet mást tenni, mint valahogy magunkra erőltetni azt a végtelen nyugalmat, ami Borisznak a zsigereiben volt. Hiszen jöhetett bármilyen váratlan helyzet, őt az sem tudta kihozni a sodrából, megmaradt higgadt úriembernek, akinek ugyanakkor mindig volt egy-két jó szava a kollégáihoz. Ha kosárlabdáról volt szó, nem fogta vissza magát, áradt belőle a tudás, amire nagy szüksége is volt az érkezésekor komoly terveket dédelgető klubunknak.
A városunkban egykoron játékosként is megfordult kosárlabdázó 2019-ben tért vissza, előbb a fiatal kosarasok egyéni képzésével foglalkozott és másodedzőként is segítette felnőttcsapatunkat, Sitku Ernő elvesztése után a Nyíregyházi Sportcentrum kosárlabda szakágának szakmai igazgatójaként tevékenykedett, majd tavaly márciusban kapta a legfontosabb feladatot: ő lett a feljutásra vágyó felnőttegyüttesünk vezetőedzője.
Ősztől már nem csak Szolnokon mutathatott fel büszkén a csarnok faláról lógó zászlók egyikére – ami a 2002-es Magyar Kupa-győzelemre emlékeztet – hanem a Continental Arénában is, ugyanis vele a kispadon meglett a hőn áhított vágyunk, a B-csoportos bajnokság megnyerésével újra az élvonalban szerepelhettünk! A siker után természetesen továbbra is helye volt a szakmai stábban. Nagy kedvvel folytatta a munkát, segítette a csapatot, ám az utóbbi hetekben sajnos már a súlyos betegségével is meg kellett küzdenie, amit méltósággal tűrt.
Noha tudtuk, hogy nagy a baj, egészen szerda reggelig bíztunk abban, hogy ez is „csak” egy kihívás, amit le tud küzdeni.
Osztozunk Borisz családja fájdalmában és részvétünket fejezzük ki a szeretteinek!
Isten veled, Borisz! Sosem feledünk!
Ma este 19 órakor szurkolóink is leróhatják kegyeletüket. A játékosbejárat előtt gyertyagyújtással és főhajtással emlékszünk meg Borisz Maljkovicsról." - számolt be a szomorú hírről a Hübner Nyíregyháza BS kosárlabda együttese.