Elfogták a nyíregyházi temetőben elkövetett rablás feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyíregyházi temetőben elkövetett rablás feltételezett elkövetőjét

A rendőrség őrizetében a gyanúsított.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. Péter 23 éves nagykállói lakos ellen.

A nyomozás adatai szerint a férfi a nyíregyházi köztemetőben beszélgetést kezdeményezett egy 80 éves asszonnyal, aki a családi síremléket gondozta 2020. augusztus16-án dél körül. A férfi egy számára kedvező pillanatban tarkón ütötte áldozatát, aki elesett, és közben további sérülést szenvedett. A támadó a súlyosan sérült nővel mit sem törődve a táskájáért nyúlt, kivette belőle az asszony pénztárcáját a benne lévő több tízezer forint összegű készpénzzel, bakkártyával, majd a fülbevalóját is megszerezte és elmenekült.

A rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, és a bejelentést követő néhány órán belül beazonosították a feltételezett elkövetőt. A férfit hiába keresték lakóhelyén, illetve a vélt tartózkodási helyein, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Hamar kiderült, hogy időközben Budapestre utazott, ott fogták el 2020. augusztus 20-án a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai, akik értesítették erről a körözést kibocsátó rendőri szervet. A nyíregyházi rendőrök B. Pétert gyanúsítottként kihallgatták, és őrizetbe vették.

 

Forrás: police.hu