Egyre nagyobb az igény a diákmunkára
Fotó: illusztráció

A koronavírus-világjárvány elején jelentősen csökkent a kereslet a diákmunka iránt országszerte. A kezdeti káoszt és bizonytalanságot követően azonban most ismételten növekedtek az igények, az iskolaszövetkezetek egyre több ajánlatot közvetítenek a diákjaik felé, és többen is akarnak dolgozni.

Az év első felében a legtöbb diák csomagolómunkát vállalt, de persze voltak olyan területek, amelyek a korlátozások miatt egyszerűen bezártak, vagyis nem volt szükség tanulókra. Most azonban, mivel elmaradtak a szóbeli érettségi vizsgák, így a nyári dömping hamarabb kezdődhetett el, hiszen az érettségizők már májusban el tudtak helyezkedni a kínált munkakörökben.

– A júniusi hónap egyébként is népszerű, ekkor keresnek a legtöbben diákmunkát, és ez a partnereinkre is igaz. A nyári szabadságolási hullámot sokkal könnyebb átvészelni diákokkal – osztotta meg tapasztalatait Baráth Zsolt, a Meló-Diák irodavezetője.

Nem válogatnak

Nyíregyházán a strand mindig nagyon népszerű, de a legtöbben nem válogatnak a munkák között. Aki dolgozni szeretne, idén is el tud helyezkedni, főleg, hogy a vendéglátásban sokan diákokkal pótolják a kiesett munkavállalói létszámot, így ezen a területen is megnövekedett a kereslet a diákok iránt. Természetesen az alapvető védelmi intézkedéseket be kell tartani a munkavállalás során is. Szükség lesz tehát a védettségi igazolványra, de minden diákunknak azokat a szabályokat kell betartania, amiket az adott partnerünk meghatároz. Ezen kívül más változással nemigen kell számolni.