Egymást érik a bálok – A Zrínyiben pénteken, a Vasváriban szombaton tartották

Nyolcadik alkalommal szervezte meg jótékonysági bálját a Zrínyi Ilona Gimnázium. Az idei rendezvény a farsang jegyében telt, így előkerültek az álarcok és színes, farsangi hangulatot idéző dekorációk. Mint minden évben, most is egy meghatározott célra gyűjtött az iskola.

Mi úgy szeretjük a bálokat megszervezni, hogy nem általános, hanem tematikus célokat jelölünk ki. Ha végig megyünk az iskolán, akkor láthatjuk a kondi teremre, a könyvtárra kiírva, tantermeken feltüntetve, hogy melyik év jótékonysági bevételéből készült. Most, ahol állunk, egy TAO pályázat keretében megújult tornaterem. A küzdőtéren már semmi tennivalónk nincs, viszont az árnyékolástechnikát és a lelátót szeretnénk modernizálni azért, mert ez a tornaterem általában díszteremként is szokott funkcionálni és azt gondolom, hogy az ünnepségek méltó megünneplése így következhet majd be.

– mondta el Huszárné Kádár Ibolya, a Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója.

A bálon Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is köszöntötte a vendégeket. A hivatalos köszöntőket követően kezdődhetett a szórakozás, a tehetséges, táncos diáklányok, még a polgármestert is táncba vitték.

Szombaton a Vasvári Pál Gimnáziumban tartották fergeteges hangulatú jótékonysági báljukat, ezzel kezdődött el az 50 éves énektagozat ünnepi visszaemlékezés sorozata. A bálon részt vett Nyíregyháza polgármester és címzetes főjegyzője is.

Az idei bálon a természettudományos terem befejezésére gyűjtött az intézmény.

Mindenképpen szeretnénk ha a természettudományos termünket be tudnánk fejezni, ugyanis jelentős részben megkezdődött ennek a teremnek az átalakítása. Nagyon szép, de még nincs kész. Ez az egyik célunk, a másik célunk pedig az, hogy itt olyan korszerű iskolabútorokat vásároljunk, közösségi terekben a tanulóink jól érezzék magukat.

– mondta el Kovács Ágnes, a Vasvári Pál Gimnázium igazgatója.

A megnyitó után következett a jelenlegi és volt diákok előadása, az est fénypontja a tanárokból álló kórus előadása volt. Ez már hagyomány az iskolában, hogy a pedagógusok is készülnek valamilyen produkcióval. A vacsorát követően fantasztikus hangulatú, hajnalig tartó tánc vette kezdetét.