Le Mans-ban folytatódik a hétvégén a kamion Európa-bajnokság. Az ötszörös Európa-bajnok, Kiss Norbert 69 pontos előnnyel várhatta a szombati első versenynapot Jochen Hahn előtt, és ezúttal is nagyon gyors volt. A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével induló magyar pilóta az időmérő során – ahogy eddig mindig – a legjobb időt autózta. Nem volt egyszerű dolguk a versenyzőknek, mert szombaton előbb eleredt az eső, és erős szél is fújt, de a kvalifikációt már napsütésben tartották. Viszont mindenkinek mindössze egy jó körre volt esélye a Q3-ban, azaz nem lehetett hibázni. Kiss Norbert nem is rontott, így az első futamon az élről startolhatott.
A rajt jól sikerült a MOL által is támogatott címvédőnek, elsőként fordult el, mögötte volt egy kisebb ütközés Rodrigues és Lenz között. A Révész Racing pilótája egy kör alatt közel két másodperces előnyt szerzett Hahnnal szemben, és biztosan vezetett. A folytatásban tovább nőtt a távolság, és végül Kiss Norbert szezonbeli 16. győzelmét aratta Jochen Hahn és Antonio Albacete előtt.
- Minden jól alakult a mai napon. A csapat remekül dolgozott, sikerült megszerezni az első rajthelyet, ami nagyon fontos volt, bár nem ekkor futottam a leggyorsabb körömet, mert kicsit mozgott az autó hátulja, és azzal küzdöttem. A futam során jól sikerült a rajt, majd az első kanyarkombináció is, és végül biztosan nyertünk. Egy újabb lépést tettünk céljaink elérése felé – mondta a leintés után a magyar versenyző.
A fordított rajtrácsos második futamon a 8. helyről indulhatott a HUMDA által is támogatott címvédő, és egy kör alatt három pozíciót is sikerült javítani szép előzéseknek köszönhetően. Halmot üldözte a magyar pilóta, de végül nem sikerült megelőzni, így a negyedik helyen intette le Kiss Norbertet a kockás zászló. A futamot Rodrigues nyerte. Vasárnap újabb két verseny következik Franciaországban.