Edzőmeccs egymás között - A Szpari játékosai találkozóval zárták a hetet

Edzőmeccs egymás között - A Szpari játékosai találkozóval zárták a hetet

Túl van az első héten az újrakezdés után a Nyíregyháza Spartacus kerete. Hétfőn találkoztak hosszú idő után újra a játékosok, és az új szakmai stábbal először dolgozhatott együtt a csapattal. Aznap este aztán kiderült, nem folytatódik az NB-II-es bajnokság.

- Csalódottak voltunk, hogy befejeződött az idény, nem örültünk amikor kiderült, hogy nem lesz már tavasszal tétmérkőzés. Ennek ellenére edzésben maradunk, mert szeretném megismerni a játékosokat, jó lett volna őket tétmeccsen, élesben látni. Az első heti munkával és a hozzáállásukkal elégedett vagyok, láthatóan szeretnének bizonyítani – mondta Gálhidi György vezetőedző.

Szombaton aztán egy egymás közti játékkal zárult a hét, és a játékosok mozgásán nem látszott a hosszú kihagyás, mindenki becsülettel dolgozott az egyéni edzésterv alapján a szünet alatt. A piros-kék meccs végül három gólt és két kapufát hozott. Kovács Norbert szerzett vezetést a kék csapatnak, a másik oldalon pedig Ötvös Bence volt eredményes. A találkozón Talabér Attila távoli gólja döntött, így a kékek 2-1-re nyerték a találkozót.