Édesapja nyomdokába lépett Nyíregyháza legfiatalabb tűzoltója

Édesapja nyomdokába lépett Nyíregyháza legfiatalabb tűzoltója
Édesapja nyomdokába lépett Nyíregyháza legfiatalabb tűzoltója

Gyermekként szinte kivétel nélkül mindenkit megtalál a kérdés: Mi leszel, ha nagy leszel? A legtöbb felnőtt persze nem tart ki az akkori álmok mellett és egészen más hivatást választ, mint ahová ötévesen képzelte magát. Vannak azonban kivételek, mint Matyi Richárd is. Édesapja nyomdokába lépett, amikor tavaly augusztusban, mindössze 18 évesen hivatásos tűzoltó lett. Ezzel pedig a 2001. december 8-án született őrmester Nyíregyházán a legfiatalabb tűzoltó őrmester.

Tűzoltónak lenni nemcsak bátor kaland, amelynek során szirénázó, piros autóval vonulva tüzet oltanak a hivatásosok, hanem ennél sokkal több. A tűzoltók testi épségüket is kockára téve mentik az életeket, anyagi javakat. Bátrak, fegyelmezettek és csapatban dolgoznak. Matyi Richárd hitt benne, hogy megfelel ezeknek a követelményeknek és apja, Matyi József tűzoltó főtörzsőrmester nyomdokait követve, 18 évesen tűzoltó őrmester lett a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon.

Imádta a laktanyát

– 1997-ben szereltem fel, azóta sok kilométert vezettem már le és több járműtípus ismeretével rendelkezem, ugyanis a Nyíregyházi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon különlegesszer- (létra, daru, vízszállító stb.) -kezelő vagyok. Nagyon örültem annak, hogy Ricsi kiskorától kezdve arra vágyott, hogy egyszer tűzoltó lehessen – emlékezett vissza az előzményekre az édesapa, aki hozzátette, nem volt kérdés, hogy fiából is hivatásos lesz.

– Ricsi imádta kisgyermekként a laktanyát, szeretett belebújni a bevetési ruhámba, és mindig felpróbálta a sisakomat is. Ha riasztás volt, elmondtam neki, hova mehet, honnan nézheti a tűzoltófecskendők vonulását. Ámulva csodálta a tűzoltóautókat, tetszett neki, ahogy szirénáznak és kéklámpáznak. Aztán középiskolai tanulmányai után, amikor lehetett, felvételizett hozzánk és belőle is tűzoltó lett. Egy csoportban persze nem szolgálhatunk, de így is szoktam aggódni érte, mert ha kimennek egy esethez, van bennem persze félsz, nehogy olyan baj történjen, akár egy robbanás, hogy megsérüljön a fiam.

„Nem felejtem el, amikor kisgyermek halt meg a balesetben”

– Az lenne a legjobb, ha csak olyan esetekhez kellene vonulnunk, amelyekben nincsenek sérültek, és ha még – példának okáért – egy autó az árokba is hajt, egy egyszerű csörlőzéssel ki tudnánk húzni. A mögöttem lévő két évtized alatt azonban „milliószor” vonultam már, és ezek jelentős része ugyan az idő előre haladtával feledésbe merült, de vannak, amelyek még mindig élénken élnek a fejemben. Ilyen volt a 20 évvel ezelőtti, baktalórántházi baleset is, ahol egy család egy nyerges vontatóval karambolozott és egy kisgyermek az életét vesztette.

„Nem egyből ugrottam a mélyvízbe”

Ricsi azt mondja, fokozatosan tanult bele a hivatásába – ahogy fogalmazott –, nem egyből ugrott a mélyvízbe.

– Az első napomon már nagyon vártam, hogy végre legyen riasztás, mert bennem volt egy kis félelem, izgulás. Az első szolgálatom első riasztása végül egy fakivágás volt. Aztán szépen fokozatosan jöttek a nehezebb esetek. Tavaly decemberben egy súlyos, halálos baleset történt Nyírtelek közelében. Kamion és személygépkocsi ütközött frontálisan. Akkor csakis arra koncentráltam – nem tehettem mást –, hogy pontosan végezzem el a feladatomat, aztán a tapasztalt tűzoltó társaimmal is átbeszéltem a történteket. Ez azóta is így van.

„Ha meghalljuk a sziréna hangját, azonnal felfigyelünk”

– Bár nem egy csoportban teljesítünk szolgálatot – veszi át a szót az édesapa –, de mindig megírja nekem, hogy hova vonultak. Figyelem is a tűzoltóautókat, ha pont elmegy egy az utcánkban, rögtön rá gondolok.

Ricsi is szeretne édesapjához hasonlóan különlegesszer-kezelő lenni és addig űzni a hivatást, ameddig a szervezete bírja, mert őket az viszi előre, ha segíthetnek a bajbajutottaknak.