E-számla szolgáltatás a Nyírségvíz Zrt.-nél
E-számla szolgáltatás a Nyírségvíz Zrt.-nél

E-számla szolgáltatást vezetett be a Nyírségvíz Zrt. november 1-tõl. Mostantól egy regisztrációt követően könnyen, környezetbarát módon intézhetőek a befizetések az önkormányzati cégnél. A társaság szerint az ingyenes szolgáltatásnak csak előnyei vannak, amik egyszerűsítik, visszakereshetővé és tervezhetővé teszik a számlák kiegyenlítését.

A Nyírségvíz Zrt.-nél már 2011 óta igénybe lehet venni egyfajta e-számla szolgáltatást, a Díjnet rendszerén belül. Így a mostani döntésnek van előzménye, amit megerősít, hogy ezzel a lehetőséggel közel 9000-en élnek is. Nem meglepő, hogy a szám a koronavírus-világjárvány idején is nőtt. A társaság most úgy gondolta, ne legyen úgymond egy köztes szolgáltató a lakosság és a cég között, ezért saját szolgáltatást indítanak november 1-tõl, noha a korábbi verzió is megmarad.

Egyenrangú a papíralapúval

Az ügyfélszolgálati osztályvezető kérdésünkre azt mondta, az elektronikusan kiállított és a megszokott, papíralapú számla egyenrangú, ugyanolyan hatáskörrel bír, bárhol bemutatható, időbélyeggel, elektronikus aláírással ellátott. Emellett rengeteg előnye van.

Számos előnye van

– Nincs elkallódott, elveszett számla, vagy olyan, ami későn érkezett, esetleg nem kerül a postaládába. Az ímélek között bármikor könnyedén visszakereshető. Akinek van internetelérése, akár a fotelben ülve kiegyenlítheti a számláját, nem kell ezért elmenni valahová sorban állni. Az e-számlával sokat tehetünk a környezetvédelemért is: a kiállítása során nem használunk papírt, valamint üzemanyagot a továbbításához és a boríték sem lesz kezelendő hulladék – sorolta.

Áttekinthető, ingyenes

Olesnyovics Katalin hozzátette, a számlát olyan formában küldik meg, hogy azt nagyítani lehet, így könnyebben áttekinthető a tartalma. Aki ezt igénybe veszi, fizetési értesítőt kap, így a késedelmes teljesítés eshetősége is csökken, egyben a felszólítások és azok esetleges negatív következményei. Ráadásul az igénylése és használata teljesen ingyenes, mindössze a nyirsegviz.hu honlapon kell hozzá regisztrálni.

Egyszerű regisztráció a feltétel

– A felhasználó azonosító, egy számla sorszáma és az ímélcím megadása szükséges hozzá. A kérés feldolgozását követően a számlát elektronikusan állítjuk ki, azt ímélben továbbítjuk, ami tartalmaz egy bankkártyás fizetésre alkalmas linket, így onnan pár kattintással a számla kiegyenlíthető lesz.

Több módon intézhető

Mivel csatolmányban megküldik a számlát is, így az adatok rendelkezésre állnak, ezért az kiegyenlíthető lesz egyedi átutalással vagy csoportos megbízással is. A Nyírségvíz Zrt. ezzel is törekszik a felhasználók elégedettségi szintjének növelésére, amit ráadásul egy kampánnyal is erősítenek.

Pluszelőny

Túl azon, hogy a lakosok a szolgáltatással időt, fáradságot takaríthatnak meg, tesznek a környezetvédelemért, nem utolsósorban most valóban nyerhetnek vele: mégpedig okostelefont vagy tavasszal állatkerti belépőt a 2021. november 1. és 2022. március 31. között regisztráltak.