Dr. Ulrich Attilát és Halkóné dr. Rudolf Évát indítja a FIDESZ-KDNP a június 26-i, vasárnapi időközi önkormányzati választáson, Nyíregyházán

Dr. Ulrich Attilát, valamint Halkóné dr. Rudolf Évát jelöli a Fidesz a nyíregyházi időközi önkormányzati választásra az 1-es, illetve a 3-as egyéni választókerületben. Dr. Kovács Ferenc választókerületi elnök a kampányzáró sajtótájékoztatón azt mondta, a lehető legerősebb jelölteket állították. Egyben jelezte, nagy a tétje a június 26-i, vasárnapi voksolásnak, hiszen fontos, hogy a FIDESZ-KDNP koalíció tovább erősödjön, szilárd hátteret biztosítva a városvezetésnek a további eredmények eléréséhez.

 

A lehető legjobb jelöltek

A lehető legjobb, legerősebb jelölteket ajánlotta a sajtó figyelmébe dr. Kovács Ferenc, a Fidesz keddi kampányzáró sajtótájékoztatóján. A választókerületi elnök úgy fogalmazott, az egyes választókerületben induló dr. Ulrich Attilával és a 3-asban induló Halkóné dr. Rudolf Évával egyaránt hosszú ideje dolgozik együtt, akik lelkesek, nagy tapasztalattal rendelkeznek, és sokakkal beszélgetve alakították ki programjukat.

Lényeges az erős többség, a stabilitás

Dr. Kovács Ferenc szerint ők jó képviselői, úgymond gazdái lennének a kerületeknek. S a választásnak az is a tétje, hogy tovább erősödik-e a közgyűlési FIDESZ-KDNP koalíció többsége. Lényeges ugyanis, mekkora a stabilitás az erős városvezetés mögött a COVID kezdete óta egyre több veszélyt rejtő világban.

„Tisztában vannak a problémákkal”

Olyan képviselőre van szüksége az egyes kerületeknek, akik törődnek az emberek életével. Tisztában vannak azzal, hogy a választókerületben milyen problémák vannak, azt is tudják, hogy mit lehet azonnal megoldani, és mit nem lehet azonnal, mit középtávon, és mi mivel van összefüggésben. Én ilyen képviselőjelöltet kettőt látok, ők itt ülnek mellettem.

„A nyíregyházi ellenzék szétszakadt”

Dr. Kovács Ferenc ehhez még hozzátette, az ellenzéki jelöltek közt van, aki nincsen képben, hiszen olyan programelemeket mond, amik nem megvalósíthatók, vagy amit már megoldottak, esetleg éppen dolgozik rajtuk a városvezetés. Van, akinek nincs programja, s akad, aki még a szükséges ajánlást sem tudta összegyűjteni. Egyben, az egymásnak írt nyílt levelükre is utalva kiemelte, a nyíregyházi ellenzék szétszakadt.

Dr. Ulrich Attila a belvároshoz kötődik

A tájékoztatón elhangzott, dr. Ulrich Attila a FIDESZ-KDNP jelöltje az 1-es választókerületben, akit évtizedek óta a belvároshoz köt a munkája, korábban a múzeumban, a Kállay Gyűjteményben, s most 8 éve a kulturális területért, valamint az ifjúságért és szépkorúakért is felelős alpolgármesterként. A jelölt azt mondta, az elmúlt évek és hetek során is sokat volt az emberek között, ismeri a feladatokat, néhányat máris megoldottak közülük. – Ezt a célt tűztem ki magam elé, hogy a belvárosban élőknek a problémáit mindenféleképpen, nemcsak mint alpolgármester, hanem mint egyéni önkormányzati képviselő is szeretném a lehető leghatékonyabb módon megoldani – fogalmazott dr. Ulrich Attila. Az 1. vk. FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje hozzátette, nagy megtiszteltetés számára a jelöltség, s hogy ezzel a dr. Adorján Gusztáv által korábban megkezdett utat folytathatná.

Halkóné dr. Rudolf Éva 35 éve él ott

A 3-as számú választókerületben Halkóné dr. Rudolf Évát indítja a FIDESZ-KDNP pártszövetség, aki 35 éve él a területen, ismerve minden részét. Amellett, hogy a Nyíregyházi Egyetem kancellárja, 12 éves önkormányzati tapasztalattal rendelkezik, most a közgyűlés Gazdasági és Tulajdonosi Bizottságának elnöke. Korábban két cikluson át egyéni képviselője volt a kerületnek, s a lakosság felvetése alapján sok mindent sikerült eddig is elérnie. – Listás képviselőként is az elmúlt időszakban ugyanúgy figyeltem a körzetre, természetesen más módon lehetett tartani a választópolgárokkal a kapcsolatot. De azok a régebben megindult gondolatok, javaslatok nem haltak el, ugyanúgy megmaradtak, azokért dolgoztam, s nagyon sok esetben mára, mostanra értek be. Köszönet ezért természetesen mindenkinek.

Kézzel fogható eredmények

Halkóné dr. Rudolf Éva, a 3. vk. FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje hozzátette, már az elmúlt időszaknak is vannak kézzel fogható eredményei, a járdaépítésektől a készülő új, Korányis gyalogátkelőig, a Törpe utcai szabadidőparkig, a komfortérzetet javító intézkedésekig. Ugyanakkor például a kőlaposi csomópont kiépítése, valamint az Örökösföld-kertvárosi csapadékelvezetés és útfelújítás megoldása tárgyalási és előkészítési szakaszban van.

A lehető legjobb, legerősebb jelölteket ajánlotta a sajtó figyelmébe dr. Kovács Ferenc, a Fidesz keddi kampányzáró sajtótájékoztatóján. A választókerületi elnök úgy fogalmazott, az egyes választókerületben induló dr. Ulrich Attilával és a 3-asban induló Halkóné dr. Rudolf Évával egyaránt hosszú ideje dolgozik együtt, akik lelkesek, nagy tapasztalattal rendelkeznek, és sokakkal beszélgetve alakították ki programjukat. Dr. Kovács Ferenc szerint ők jó képviselői, úgymond gazdái lennének a kerületeknek. S a választásnak az is a tétje, hogy tovább erősödik-e a közgyűlési FIDESZ-KDNP koalíció többsége. Lényeges ugyanis, mekkora a stabilitás az erős városvezetés mögött a COVID kezdete óta egyre több veszélyt rejtő világban. Ehhez még hozzátette, az ellenzéki jelöltek közt van, aki nincsen képben, hiszen olyan programelemeket mond, amik nem megvalósíthatók, vagy amit már megoldottak, esetleg éppen dolgozik rajtuk a városvezetés. Van, akinek nincs programja, s akad, aki még a szükséges ajánlást sem tudta összegyűjteni. Egyben, az egymásnak írt nyílt levelükre is utalva kiemelte, a nyíregyházi ellenzék szétszakadt.