Derbire készül a Szpari

Máj 13, 2016
Derbire készül a Nyíregyháza Spartacus. A labdarúgócsapat Diósgyőrben lép pályára a bajnokság következő fordulójában. A találkozóra sok szurkolót várnak.

Legyen szó bármelyik osztályról, bármilyen meccsről, a Nyíregyháza–Diósgyőr összecsapás mindig kiemelten fontos a szurkolók életében. Ezúttal a DVTK II vendége lesz a Nyíregyháza Spartacus vasárnap.

– A legfontosabb a három pont megszerzése. Én vettem már részt hasonló derbin, tudom, hogy mit jelent ez a szurkolóknak, ezért szeretnénk őket megörvendeztetni egy emlékezetes sikerrel – mondta Mátyus János vezetőedző.

Mohamadou Abdouraman jó teljesítményt nyújtott az elmúlt hetekben, éppen ezért nagy veszteség a Szpari számára, hogy nem léphet pályára Diósgyőrben öt sárga lapja miatt. Kérdéses Igor Zofcák játéka is, a középpályás ugyanis a vádlijára kapott egy nagy rúgást a REAC elleni találkozón, amikor hosszasan ápolni is kellett. Rubus Tamás viszont készül, a védő játszhat a hétvégén.

– Még érzem kicsit a sérülést, de készen állok a játékra. Remélhetőleg sok szurkoló elkísér majd bennünket, és egy jó hangulatú meccsen győzünk. Azt nem tudjuk, kik játszanak majd vissza az első csapatból a házigazdánál, de mivel mi bajnokok szeretnénk lenni, így mindenképp nyernünk kell – mondta Rubus Tamás játékos.

Zoran Kostic játszott korábban a Diósgyőrben. A játékos jó hangulatra, és sok nézőre számít. A támadó egy hosszú sérülés után tért vissza.

– Ez egy nehéz időszak most számomra, de egyre jobban érzem magam. Még kicsit fáradt vagyok ugyan, de ez normális egy sérülés után. Játszani akarok, segíteni a csapatnak és a maximumot próbálom adni a pályán – mondta Zoran Kostic.

A találkozóra sok nyíregyházi szurkoló tervezi az utazást. Számukra fontos információ, hogy a rendőrség segíti a stadion megközelítését, és a korábbi évekhez képest ezúttal máshol kell majd parkolniuk az autókkal érkezőknek építési munkálatok miatt.

Dankó László

Előző hír
Ezen a hétvégén is volt Zene Sóstón - Feldolgozások a No Dress Code Acoustictól
Következő hír
Nyíregyházán vendégszerepelnek

Kapcsolódó híreink