Delila – Mohácsi János vígjátékának olvasópróbáját tartották a Móricz Zsigmond Színházban
A nagy sikerű, többszörös díjnyertes Illatszertár után, Mohácsi János újra egy fergeteges vígjátékot rendez Nyíregyházán!

MOLNÁR FERENC

DELILA

Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

A Rózsakert Szabadtéri Színpad nyitóelőadása - egyben a Móricz Zsigmond Színház következő évadának első nagyszínpadi bemutatója - 2019. június 14-én 20.30-tól egy fergeteges vígjáték, a Molnár Ferenc írta Delila lesz, melyet a nagysikerű, többszörös díjnyertes Illatszertár után ismét Mohácsi János rendez majd. A főbb szerepekben Kosik Anitát, Gulácsi Tamást, Horváth László Attilát, társulatunk színművészeit és vendégművészként Józsa Bettinát láthatja a közönség.

Szerelmes életmese, sok humorral, varázzsal, fájdalommal. Bölcs és megbocsátó, szívfacsaró és nevettető egyszerre – maga az élet. Klasszikus háromszögtörténet, ahol vágyak, szenvedélyek, hiúságok és akarások csapnak össze fergeteges humorral, perzselően, életre-halálra – egy helyzet, ami mindannyiunknak ismerős, rengetegszer látott, érzett, megtapasztalt, éppen ezért megunhatatlan. Ki nyeri el a fellobbanó érzés és érzékbe szinte becsavarodó Virág urat, a következő negyven évre is, Marianne, a kitartóan szerető feleség, vagy a mindent egyszerre akaró, virtuóz pincérlány?

Parádés alakítások, halhatatlan poénok, mély emberismeret jellemzi ezt a tipikusan „molnári", csupa játék és csupa őszinteség komédiát.

 

Virág: GULÁCSI TAMÁS

Marianne: KOSIK ANITA

Ilonka: JÓZSA BETTINA M.V.

Csapos: HORVÁTH LÁSZLÓ ATTILA

Vőlegény: RÁK ZOLTÁN

Ügyvéd: ISTVÁN ISTVÁN

 

Díszlettervező: MOHÁCSI ANDRÁS 

Jelmeztervező: REMETE KRISZTA

Zene: ZSÁGER –VARGA ÁKOS 

Dramaturg: MOHÁCSI ISTVÁN

 

Rendező: MOHÁCSI JÁNOS