December 1-jével bővül a csok

Novák Katalin közölte, hogy a háromgyerekes családok ugyancsak december 1-jétől igényelhetik az 5 millió forinttal megemelt, összesen 15 millió forintos kedvezményes kamattámogatású kölcsönt.

A kedvezményes kölcsönt a két, illetve három gyermeket vállalók is igényelhetik.

– tette hozzá.

Elmondta: a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) bővítéséről szóló kormányhatározat kedden jelenik meg a Magyar Közlönyben. Közölte, a kétgyermekes családok a 10 millió forintos, államilag támogatott, garantáltan 3 százalék alatti kamattal adott hitelt 25 éves futamidőre vehetik fel, ez azt jelenti, hogy a törlesztőrészlete 50 ezer forint alatt marad havonta.

Azért döntöttek a csok bővítéséről – hangsúlyozta az államtitkár –, mert úgy látják, hogy az otthonteremtés jó befektetés, és a kormányzat abban akar segíteni, hogy akik gyermeket nevelnek, vagy gyermekvállalás előtt állnak, a lehető legjobb körülmények között élhessenek Magyarországon.

Az M1 Híradónak arra a kérdésére, mire számít, hány kétgyermekes család veszi majd igénybe az új lehetőséget, az államtitkár azt mondta, a csokot felvevő nagycsaládosok csaknem 90 százaléka kérte a kapcsolódó kedvezményes hitelt, ezért a kétgyermekeseknél is hasonló igénylésre számítanak.

Novák Katalin arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarok, köztük a fiatalok túlnyomó többsége saját tulajdonú otthonban szeretne élni, ezért támogatja a kormány a lakásvásárlást.

Azt mondta: a csok népszerűsége töretlen, a kedvezménnyel eddig csaknem 400 ezer ember otthonteremtését tudták segíteni.

A csok, az áfa-visszatérítés lehetősége és kedvezményes hitelek összesen csaknem 500 milliárd forintos támogatást jelentettek eddig a családoknak.

– tette hozzá az államtitkár.

 

Forrás: hirado.hu