Csoportos adózás – A lehetőség külföldi befektetőket is vonz
Országosan több mint ezer cég döntött úgy, hogy áttér az idei évtől választható kedvező, úgynevezett csoportos társasági adózásra. Ezzel összesen akár 15 milliárd forint megtakarítást is elérhetnek.

Az új szabályok az ország versenyképességének növelése mellett számos külföldi befektetőt is vonzhatnak hazánkba.

A tavaly szeptember végén összehívott első Adó-Tanácskozás egyik legnagyobb vívmánya volt, hogy sikerült a csoportos társasági adózás részletszabályait nemzetközi szinten is a lehető legversenyképesebbé tenni. A régió élmezőnyébe tartozik Magyarország, hiszen hazánkon kívül csak néhány tagállamban választható a csoportadózás a jövedelemadók tekintetében. A magyar szabályozás az érintetteknek érdemi könnyebbséget, valamint adómegtakarítást is hoz.

A számítások szerint a csoportos társasági adózással a cégek összességében akár 15 milliárd forintot is megtakaríthatnak. Az adóhivatalhoz több mint kétszáz csoport nyújtotta be az év elején a kérelmét. A csoportok átlagosan két és öt cégből állnak, de van olyan csoport, amelyiknek hatvanöt tagja van.

A lehetőség külföldi befektetőket is vonz

Szinte minden ágazat érdeklődését felkeltette az új adózási forma. Kiemelkedő mértékben az ingatlanszektor szereplői választották a csoportos társasági adóalanyiságot, de jelentkeztek például a pénzügyi, az építőipari, a kereskedelmi, az energetikai és a növénytermesztési ágazatból is. A kérelmezők jelentős része, több mint százötvenen, már az új szabályok szerint teljesíthetik adókötelezettségeiket. Az Európai Unió viszonylatában legalacsonyabb mértékű magyarországi társasági adó nemcsak a magyar székhelyű vállalkozásokat segítette, hanem egyre több külföldi befektető is székhelyéül választotta Magyarországot.