Népművészeti fesztivált rendeznek Nyíregyházán június 11-én, szombaton, a megyeszékhely is csatlakozott a Kárpát-medencei Csoóri Sándor Fesztiválhoz. Táncegyüttesek, zenekarok és alkotóművészek érkeznek a Szabadság térre, ahol a színpadi programok mellett táncházat is szerveznek a nézők számára.
Egy héttel a Nemzeti Összetartozás Napja után, június 11-én, szombaton 17 táncegyüttes, 4 zenekar és 35 tárgyalkotó részvételével szervezik meg a Csoóri Sándor Fesztivált Nyíregyházán – mondta a szervező Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület elnöke az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján.
Kézművesek bemutatója
A tánc és ének mellett egész napos kísérőprogramokat is szerveznek majd.
„35 fővel jövünk a tárgyalkotó népművészeti egyesületek részéről. Bemutatjuk a különböző szakköröket, az alkotásaikat. Ezekből kiállítást csinálunk, de várjuk a nézőközönséget is, hogy akinek kedve van, ott próbálja ki a különböző mesterségben magát. Legalább hat, de inkább 10-12-féle mesterség lesz, mézeskalácstól kezdve, fafaragás, szövés, gyöngyfűzés és kosárfonás is lesz” – mondta Gráf Zsuzsanna, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület titkára.
Nyíregyházi programok
Nyíregyházán a táncegyüttesek mellett zenekarok műsora is színesíti majd a programokat. Ökumenikus istentisztelet után a nagyjából 400 fős néptáncos csapat átsétál majd a református templomból a Váci Mihály Kulturális Központ előtti térre, ahol kezdődik a népművészeti fesztivál nyíregyházi eseménye. A program a gyermek- és ifjúsági együttesek bemutatójával indul, délben a harangszó után lesz a megnyitó ceremónia közös énekkel és a fesztivál névadójának versét is elszavalják. Természetesen nem csak színpadi programokkal készülnek a nézőknek, a látogatók aktívan bevonják a táncba.
Táncház a nézőknek
„A terveink és a szándékaink szerint ez egyszerre lesz egy népművészeti és egy közösségi program is. Önmagában is csoda az, hogy egy helyen egyszerre ennyi táncegyüttes összeverődik a megyéből. Természetesen nemcsak úgy magától verődik ez össze, hanem megszerveztük, hogy jól sikerüljön. Közösségformáló már az is, hogy itt egymást meg tudják nézni az együttesek. A különböző korosztályoknak külön rendezvényeket szerveznek a városban és a megyében, így ebből a szempontból is különleges lesz a szombati nap, mivel itt a különböző korosztályok is tudnak találkozni. Bízunk benne, hogy a bringás gyerekek is átlátogatnak a Kossuth térről, amikor majd hallják, hogy milyen jó zene szól a Szabadság téren. Itt bekapcsolódhatnak ők is a táncba, hiszen mozgásban nem lesz hiány, olyan táncházakat fogunk számukra mutatni, ami fantasztikus” – nyilatkozta Demarcsek György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület elnöke.
A résztvevőket 14 óra 30 perctől táncház várja, ahol cigány táncot, szilágysági táncot és rétközi csárdást járhat majd a közönség.
Kárpát-medencei fesztivál
A Kárpát-medencében egyidejűleg harminc helyszínen, harminc magyar településen rendezik meg a Csoóri Sándor népművészeti népzenei és alkotóművészeti fesztivált, ezek egyike Nyíregyháza.
„Még nagyobb öröm, hogy van olyan társadalmi réteg, akik képesek megszervezni és megrendezni ezt a fesztivált, illetve fontosnak gondolják a népművészeti ágakat és a hagyományőrzést, valamint ezek átadását is. Utóbbit hangsúlyoznám most, mivel nemcsak felnőtt együttesek lesznek szombaton, a Szabadság téren, hanem gyerekek is. Bízunk benne, hogy nagyon sok látogató érkezik majd, akik megnézik ezt az össz zenei és táncos, alkotóművész kavalkádot most szombaton” – emelte ki dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.
A Kárpát-medencei fesztivál kezdeményezője és országos szervezője a Martin György Néptáncszövetség, amely Budapesten kívül 29 helyszínen biztosítja a közös megjelenést és azonos arculatot mindazok számára, akik az elmúlt években részesültek a Csoóri Sándor Alap támogatásából.