Családi napot rendezett az ÉFOÉSZ – Kétezren látogattak el közösen az állatparkba
Fotó: Szarka Lajos

Több mint kétezer fő vett részt az „Ez a mi napunk” Sérült Emberek Napján. Az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete már 16 alkalommal szervezett egész napos programot a Nyíregyházi Állatparkban.

Közös tornával kezdődött a családi nap az állatpark bejárata előtt. Az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségének Szabolcs megyei szervezete már 16. alkalommal rendezett egész napos programot.

„Rengeteg újdonság vár rátok, nagyon sok új látnivaló és nagyon fontos, hogy akadálymentes környezetben” – a már hagyományosnak számító rendezvényen így köszöntötte a vendégeket Révészné Petró Zsuzsa, a Nyíregyházi Állatpark nevében.

Kétezer résztvevő

Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú és Szolnok megyéből, Budapestről, de még a határon túlról is érkeztek vendégek a családi napra. Ebben az évben több mint kétezren regisztráltak a programokra, a családtagoknak is biztosította a részvételt az ÉFOÉSZ.

„A Sérült Emberek Napja azért fontos számunkra és a közösség számára is, mert itt találkozhatnak a családok, akik ritkábban tudnak találkozni a nagy távolságok miatt. Fontos, hogy itt kapcsolatokat tudnak építeni amellett, hogy egy gyönyörű környezetben lehetünk” – mondta Hankóné Tóth Olga, az ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület elnöke.

Aktív a kapcsolat

Az egyesület csaknem negyven éve különböző szolgáltatásokkal segíti a megyében élő értelmi fogyatékos embereket és családjaikat. Minden évben kiemelkedő programnak számít a Nyíregyházi Állatparkban szervezett „Ez a mi napunk” Sérült Emberek Napja. A nyíregyházi önkormányzat és az ÉFOÉSZ között nagyon jó és aktív a kapcsolat.

„Nagyon nagy munkát végeznek és ezt nagyon értékeljük. Egyáltalán, ami Nyíregyházán feléledt és kialakult, az a közösségi munka, másrészt a sérült emberekkel való foglalkozást, ezek tényleg nagyon értékes dolgok. Ezért is van az, hogy az önkormányzat mindig kiemelten támogatja az egész szociális rendszert, de itt vagyunk az állatparkban, ez is az önkormányzati rendszer része. Fontos, hogy legyen egy szép napjuk ezeknek a fiataloknak, felnőtteknek, akik gondolom már mindig készülnek arra, hogy eljöhessenek ide, az állatkertbe” – mondta dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

Színes programok

A vendégek 11 állomáson különböző programokon vehettek részt a családi napon, az arcfestéstől a ki mit tud-ig, de volt kézműves foglalkozás, illetve vendéglátással is készült az ÉFOÉSZ két nyíregyházi cég támogatásának köszönhetően.

Kapcsolódó galéria

ÉFOÉSZ Nap az Állatparkban 2021