Civil Fórum – Pályázatokkal erősítik a civil szférát Nyíregyházán
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2025-ben is jelentős pályázati támogatásokat biztosít a helyi civil szervezetek, ifjúsági közösségek és kulturális egyesületek számára, elősegítve a város fejlődését és élhetőségét. A támogatási lehetőségekről dr. Podlovics Roland alpolgármester tájékoztatta a helyi civil szervezetek vezetőit egy Civil Fórum keretében a Váci Mihály Kulturális Központban.
Kedd délután a Váci Mihály Kulturális Központ adott otthont a Civil Fórumnak, amelyet Nyíregyháza Megyei Jogú Város, a Nyíregyházi Civil Fórum és a Váci Mihály Kulturális Központ közös szervezésében rendeztek meg. Az esemény során a jelenlévők lehetőséget kaptak arra, hogy kérdéseket tegyenek fel és megosszák véleményüket a támogatási rendszerről, valamint a civil szervezetek előtt álló kihívásokról. A fórumon számos helyi szervezet képviseltette magát – köztük Majrovich János Róbert, a Nyír1 Dance Egyesület tagja is, aki elmondta, hogy már 30 éve aktív tánciskoláik adják szervezetük alapját. 2015 óta működnek egyesületként és az elmúlt 10 évben jelentős önkormányzati támogatásban részesültek, amely hozzájárult fejlődésükhöz.
„Már tájékozódtunk az elérhető támogatási lehetőségekről, amelyekre pályázni is szeretnénk. Különösen fontosnak tartjuk, hogy a civil szervezetek működését támogató források – legyen szó az irodai személyzetről, a fenntartási költségekről vagy akár a bérleti díjakról – évről évre rendelkezésre állnak. Ez rendkívül pozitív fejlemény” – nyilatkozta Majrovich János Róbert.
A fórumot dr. Podlovics Roland, Nyíregyháza alpolgármestere nyitotta meg, aki tájékoztatást adott a város közgyűlésének döntéseiről a helyi közösségek 2025-ös pénzügyi támogatásával kapcsolatban. Az önkormányzat idén több pályázati lehetőséget kínál a helyi közösségek, szervezetek és intézmények számára, célja pedig a civil kezdeményezések, kulturális és ifjúsági programok támogatása, valamint a város fejlesztése és közbiztonságának javítása. A helyi közösségek pénzügyi támogatására összesen 35 millió forint áll rendelkezésre. Az alpolgármester beszédében kiemelte a civil szervezetek fontosságát a város fejlődésében, és megerősítette, hogy az önkormányzat elkötelezett a közösségi kezdeményezések támogatása iránt.
„A civil szervezetek önszerveződő közösségek, amelyek a nyíregyházi polgárok által életre hívott és fenntartott közösségi terek. Ezek a szervezetek nem csupán a város mindennapi életében vesznek részt, hanem bizonyos önkormányzati feladatok ellátásában is szerepet vállalhatnak – nem áthárításként, hanem valódi együttműködésként. Örömteli, hogy a civil szervezetek aktívan érdeklődnek a pályázati lehetőségek iránt. Bár a 2025-ös költségvetésünk rendkívül szűkös, és többek között a szolidaritási hozzájárulás, valamint az állami támogatások csökkenése is kihívások elé állít bennünket, ennek ellenére sikerült megőriznünk a tavalyi évben biztosított forrásokat. Így a civil szervezetek idén is ugyanakkora költségvetéssel gazdálkodhatnak, mint 2024-ben” – részletezte dr. Podlovics Roland alpolgármester.
Az eseményen részletesen ismertették a város által meghirdetett pályázatokat. A Civil Alap a helyi civil szervezetek programjainak és működésének támogatását célozza, míg a Kulturális Alap a művészeti közösségek és kulturális események megvalósítását segíti. Az Ifjúsági Alap a fiatalok számára biztosít lehetőségeket, a Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap infrastrukturális és környezetvédelmi projekteket finanszíroz, a Közbiztonsági Alap pedig a közbiztonság erősítésére irányuló kezdeményezéseket támogatja. A pályázatok benyújtási határideje 2025. március 21-e, a részletes kiírások és feltételek elérhetőek Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos honlapján, a www.varoshaza.nyiregyhaza.hu weboldalon.