Búcsú a legendás nyíregyházi kosarastól - Isten veled Ernő !

Átlagos hétköznap az Arénánál. Megérkeztél az interjúra, és szokás szerint terpeszbe álltál, eltüntetve a jelentős magasságbeli különbségből valamennyit. És mielőtt belevágtunk volna a „hivatalos” részbe, gyorsan elmeséltél egy anekdotát a múltból. A honvédos vagy a válogatott időkről, de beszélgethettünk Neymarról vagy Salaról is. Képben voltál sport terén. Az interjú után pedig közösen sétáltunk ki a parkolóba, mert te is rajongtál a motorokért, és kíváncsi voltál az enyémre. Elvégre aki Kállósemjénből télen is ETZ-vel járt be edzésre Nyíregyházára, annak vérében van a motorozás. Nem gondoltam, hogy akkor beszélünk utoljára…
Pedig sokszor hívtuk egymást, néha nem csak munka ügyben. Ha a régi szalagos magnómról posztoltam valamit, te voltál az első aki jelezte, hogy milyen kazettái voltak. Ha a főiskola került szóba, akkor a legendás nyújtó gyakorlatod mindent vitt. Egy 208 centis ember a szeren, a lába meg a földön. De beszélgettünk magánéletről, Marci pedig a szemem előtt nőtt fel. Volt, hogy együtt szurkoltunk a fagott koncertjén. Nem az ő műfaja volt…
Életem első interjúját is veled készítettem. Főiskolásként egy gyakorlati munkára volt szükség, és nekem kézenfekvő volt, hogy egy olyan sportolót szólaltatok meg, aki már fiatalon a legjobbak közé tartozott. Mert mindig maximális erővel dolgoztál. Aztán pár év szünet után visszatértél Nyíregyházára. Most is itt cseng a fülemben: „Soha nem vagy olyan jó mint gondolod, és soha nem vagy olyan rossz, mint amilyennek érzed”. Talán Zsoldos András mondta ezt nektek Budapesten, és valóban találó. Amikor visszavonultál, egykori csapattársak, válogatott társak is eljöttek. Elvégre beválasztottak a 100 halhatatlan kosaras közé. Sok barátod volt, sokan szerettek, szerettünk.  
Pénteken este aztán megállás nélkül csörgött a telefon, mindenki tudni akarta, igaz-e a hír? Senki nem akarta felfogni, és nem is lehet ami történt. Váratlanul hagytál itt minket, pedig annyi dolgot terveztél még. De nincs több közös kávé, beszélgetés, egy-egy vicc, és nincs több terpesz sem az interjúknál. Te már az égi pályákon játszol  Sönyivel, Zentai Leventével, Páll Istvánnal és Sallai Jóska bácsival. Isten veled Ernő!