Bodzanéne ismért várta az óvodásokat - a nagycsoportosok szavaltak

Okt 15, 2025

Már hagyomány a Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskolában, hogy október második hetében Bodzanéne várja a verselni szerető nagycsoportos óvodásokat egy ünnepi délutánra.

Így volt ez október 9-én, csütörtökön is, amikor tizenhét kisgyermek látogatott el intézményünkbe, és szerzett a jelenlévő felnőtteknek, ovis társaknak emlékezetes pillanatokat kedvenc versük előadásával.

A délután ünnepélyes hangulatát Molnár Fanni 4. b osztályos tanuló furulyajátéka és Novák Nóra meglepetésként előadott meséje fokozta.

Nagyon köszönjük Nagy Szabinának, Jósaváros önkormányzati képviselő asszonyának és Fabuné Tóth Anikó, illetve Molnár Éva óvó néniknek, hogy elfogadták felkérésünket, és vállalták a zsűrizéssel járó feladatokat. Nem volt könnyű dolguk, hiszen sok ügyes versmondó közül kellett kiválasztani a pillanatnyilag legügyesebbeket.

Ezúton is szeretettel gratulálunk minden versenyzőnek, különösen Kalapos Panka Sárának, Kalapos Nolennek, Szabó Sárának és Molnár András Zsoltnak, akik a zsűri kiválasztottjai voltak.

Köszönjük a felkészítő szülők, pedagógusok munkáját és a gyerekek lelkesedését, bátor szerepvállalását.

Reméljük, október 16-án ismét találkozunk egy közös programon, az 1. iskolába hívogató foglalkozásunkon! Minden érdeklődő nagycsoportost szeretettel várunk!

A közleményt Rubóczkiné Pekó Brigitta főigazgató-helyettes tette közzé.

Kapcsolódó galéria

Bodzanéne ismért várta az óvodásokat

Előző hír
Késsel fenyegette a biztonsági őrt – lebukott a rabló
Következő hír
Jön a Szelektív Szombat- Egy izgalmas nap az egész családnak

Kapcsolódó híreink