Benczi Gyula híres hegedűje sírta a talpalávalót...
Õ írta róla például 1930-ban, hogy a híressége Jókai Móréval vetekedett: „Akit már Jókai se tudott meghódítani a regényeivel, azt a szívbeteget, kedélybeteget, általában tetszhalottat Benczi Gyula vette kezelés alá”. Szintén Krúdy szerint voltak olyanok, akik kétnapi járóföldrõl is eljöttek, csak hogy Benczi játékában gyönyörködhessenek, mások pedig csak azért házasodtak össze, hogy a lakodalmukban õ húzza a Kállai kettõst.
A „Nyírség varázshegedûse” híres cigányzenész családba született 1849-ben. A magyar népzene szépségeinek rejtelmeibe apján kívül az országos hírû Patikárius Ferkó vezette be. A pesti zenei konzervatóriumban az intézet vezetõje, Hubert Károly ismertette meg a klasszikus zene szépségeivel. Bandájával hangversenyezett Berlinben, Londonban, Párizsban, Stockholmban, sõt még a cári udvarban és a walesi herceg elõtt is sikert sikerre halmozott, de legszívesebben Nyíregyházán játszott. „Sehol sem tudtak olyan igazán jól mulatni az emberek, mint Szabolcsban, és Benczi Gyulának mulatós vendég kellett, aki tokajival itatja a cimbalmot, oldalba lövi a nagybõgõt, iszik és dalol, de ha a cigány, a Benczi Gyula megszólal, elhallgat és inni is elfelejt, és csak hallgat”. Nyíregyházán is sok helyen játszott, de a legszívesebben az egykori Európa szálló termeiben. A város kultúrtörténetébe is bemuzsikálta magát. Zenekarának játékával nyílt meg a színház 1894-ben, de az õ dallamai köszöntötték a millenniumi esztendõt is.
Amikor 1918. május 21-én meghalt, hét vármegye cigányai gyászolták. A temetésén „öreg, fehérhajú hangászok fölstimmelték a háromnapos tétlenségben lehangolódott muzsikákat, ifjú cigánylegények fekete csokornyakkendõt kötve, letörölték a háromnapos port hegedûikrõl és kétes lebujok, meg füstös kávéházak helyett egy szomorú ház elõtt sorakoztak sorba, hogy mesterüknek [...] elhúzzák azt a bizonyos egy-két utolsó nótát, amelyiknél utolsóbbat a legmulatósabb úrnak sem húz e földön cigány”.
(Szerzõ: Ilyés Gábor helytörténész, www.emlekjelek.hu)
