Békéltető Testület – Így cserélhetők vissza a karácsonyi ajándékok
Fotó: Illusztráció

Az ünnepek után is érdemes pár fontos dologra odafigyelni, ha a karácsonyi ajándékainkat valamilyen okból vissza szeretnénk cserélni. A boltok csak hibátlan terméket cserélnek ki, vesznek vissza abban az esetben, ha a fogyasztó blokkal tudja bizonyítani, hogy ténylegesen abban a boltban vásárolták meg az adott terméket. Ha jótállásos terméket szeretnénk visszavinni a boltba, mindenképp vigyük magunkkal a jótállási jegyet is. Az elmúlt években folyamatosan emelkedett a Békéltető Testület megyei ügyeinek száma, ez a szakemberek szerint azt is jelenti, hogy erősödik a fogyasztók tudatossága, egyre tájékozottabbak a fogyasztóvédelem területén.

Az első Békéltető Testületek 1998-ban alakultak, tagjait fele-fele arányban a fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek, valamint a Kereskedelmi és Iparkamara és az Agrárgazdasági Kamara adják. A testületek létrehozásának az volt a célja, hogy a fogyasztók és a vállalkozások közötti vitás ügyek ne a bíróságokra kerüljenek, hanem legyen egy alternatív vitarendezési fórum, ahol egyezségre juthatnak. Ha karácsony után azzal szembesülünk, hogy nem tetszik az adott ajándék, vagy a hetekkel ezelőtt megvásárolt termék nem működik megfelelően, amelyet nem bontottak ki és nem próbáltak ki, több lehetőségünk is adódik.

„Attól függ, hogy vásárlás előtt hogyan tájékozódott az, aki az ajándékot vette. Ha az üzlet vállalta a cserét, ezzel élni kell, viszont ilyenkor ezt igazolni kell a blokkal. Ha egy termék hibás, szavatosság vagy jótállás lehet rá érvényes, azonban a jótállási jegy emgléte nem feltétel. Új jótállási szabályok vannak érvényben, amely a termék árának mértékében változik. Ezt mindenképpen vegyük figyelembe.”- mondta el Görömbeiné dr. Balmaz Katalin, a Megyei Békéltető Testület elnöke.

Az online vásárlást is számos szabály határozza meg, a tekintetben, hogy milyen elállási, garanciális vagy jótállási lehetőségek biztosítottak a vevők számára.

„Mindenképpen szükséges az, hogy a vásárló bizonyíthatóan próbálja meg közvetlenül rendezni a kereskedővel a panaszát, amennyiben ez nem vezet célra, akkor lehet a Békéltető Testülethez fordulni. Hatósághoz ilyenkor nem érdemes fordulni, egyedi ügyben a Békéltető Testület nyújt megfelelő fórumot, mindenképpen érdemes ezt az eljárást kezdeményezni.”

Amennyiben a vásárlás kapcsán vita alakulna ki a felek között, a békéltető testületi eljárás megindításának előfeltétele, hogy a fogyasztó először megpróbálja a panaszos ügyét közvetlenül a vállalkozással rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, akkor fordulhatnak írásban a Megyei Békéltető Testülethez. Ehhez szerkesztettek egy kérelem nyomtatványt, amelyet a Kereskedelmi és Iparkamaránál lehet átvenni, vagy a kamara honlapjáról lehet letölteni. A beadványhoz csatolni kell az üggyel kapcsolatos dokumentumok másolatát.