Beadták az első adagot a mutáns vírus ellen is hatékony oltóanyagból

Beadták az első adagot a mutáns vírus ellen is hatékony oltóanyagból
Fotó: Illusztráció

A Dél-pesti Centrumkórházban megkapta egy koronavírus-fertőzött az első adag bamlanivimab gyógyszert – közölte az emberi erőforrások minisztere pénteken a Facebook-oldalán. 

Kásler Miklós bejegyzésében kiemelte: a vizsgálatok szerint a koronavírus angliai mutációjával szemben is hatékony készítményt az első szállítmány Magyarországra érkezésétől számított 24 órán belül – Európában először – adták be.

Azt írta: az érintett koronavírus-fertőzött egy egészségügyi dolgozó, akinek enyhe, középsúlyos tünetei vannak.

A beteg a gyógyszerre jól reagált, a szakemberek továbbra is figyelemmel kísérik az állapotát.
„A vakcinabeszerzések közepette továbbra is kiemelt figyelmet fordítunk a megbetegedett honfitársaink felépülésére, hiszen minden élet számít!” – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A miniszter kedden szintén a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Magyarország Európában elsőként alkalmazhatja az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett bamlanivimab nevű készítményt. A bamlanivimab egy koronavírus-fertőzésből felgyógyult beteg vérplazmájából, molekuláris technikával készült monoklonális antitest.

A gyógyszer alkalmazásával lényegében a fertőzés kezdeti állapotában lévő betegek passzív immunizációja történik meg, ellenanyagok bejuttatásával – írta a miniszter.

Az első szállítmány (2400 ampulla) szerdán érkezett. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kedden az MTI-vel azt közölte: az egyik leghatékonyabb Covid-ellenes hatóanyagból február második felében 2800, március második felében pedig 1000 dózist szállítanak Magyarországra.

Forrás: hirado.hu