Banai: A tavaszi költségvetések kiállták az idő próbáját
Banai: A tavaszi költségvetések kiállták az idő próbáját

A tavaszi költségvetések kiállták az idő próbáját a Pénzügyminisztérium államháztartásért felelős államtitkára szerint, aki a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában péntek este elmondta: már hat éve nyújtják be az Országgyűlés tavaszi időszakára a következő évi költségvetési törvényjavaslatot.

Alapvetően nem az elfogadás időpontja határozza meg a költségvetés stabilitását, betarthatóságát – mondta Banai Péter Benő, hozzáfűzve: „emlékszünk a magyar gazdaságtörténetből olyan költségvetésekre, amelyek december utolsó napjaiban lettek elfogadva, majd a végrehajtás valami teljesen mást mutatott”.

Kiemelte:

az elmúlt években a gazdasági növekedés úgy alakult, ahogy a kormány számolta,

vagy számos esetben kedvezőbben, illetve tudták tartani a GDP-arányos államháztartás hiány 3 százalék alatti értékét. Az adósságráta pedig csökkenő pályán volt.

Reményét fejezte ki, hogy a főbb költségvetési célkitűzések 2021-ben is érvényesülni tudnak: így jövőre 4,8 százalékkal tud nőni a magyar gazdaság, a hiány szintje a 3 százalékos uniós hiánycél alatti marad. A főbb számokon belül az alapvető prioritások változatlanok a közlése szerint.

A jövő évi költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése

A 2021-es költségvetés a gazdaságvédelem költségvetése. A gazdaságvédelmi alap összege 50 milliárd forinttal nőtt, több mint 2600 milliárd forintot, a GDP több mint 5 százalékát teszi ki – ismertette.

Megmaradt a járvány elleni védekezési alap, a gazdasági növekedésnek köszönhetően a családtámogatásokra, nyugdíjakra több fog jutni a kormány számításai szerint, ahogy nőnek a kultúrára vagy a honvédelemre fordított kiadások is – mondta Banai Péter Benő.

Közölte: legalább 250 milliárd forint kiadással számolnak, amelyet az új uniós program területein lehet érvényesíteni. A kisadózók tételes adója (kata) szabályainak szigorítása nyomán 40 milliárd forint többletbevétel elérésével terveznek.

Végrehajthatatlan módosító indítványt nyújtott be a baloldal

Kitért arra, hogy a baloldal több mint 800 módosító indítványt nyújtott be, ezek olyan tételeket tartalmaztak, amelyek „matematikailag végrehajthatatlanok”.

Ha ezeket elfogadták volna, az államháztartás hiánya 15-17 százalékra nőtt volna, ami abszurd – fogalmazott Banai Péter Benő.
Az államtitkár elmondta: az ideinél több mint 120 milliárd forinttal növeli az önkormányzatok támogatását a jövő évi költségvetés.

A kötelező önkormányzati feladatok finanszírozását megemelték.

A szolidaritási hozzájárulás rendszerével kiegyenlítik a gazdagabb és a szegényebb önkormányzatok közötti egyenlőtlenségeket, mert országon belül esetenként négyszeres különbség is előfordul az iparűzési adóbevételek mértékében az egyes települések között – mondta.

MTI