Az önkormányzat is várja a diákokat - Kérni kell a nyilvántartásba vételt

Az önkormányzat is várja a diákokat - Kérni kell a nyilvántartásba vételt
Az önkormányzat is várja a diákokat - Kérni kell a nyilvántartásba vételt

Csakúgy, mint tavaly, idén is támogatja a kormányzat a 16 és 25 év közötti fiatalok nyári munkavállalását. 2020-ban az Innovációs és Technológiai Minisztérium 21 ezer tanulót vont be a programba, az országos hárommilliárd forintos keretből 418 millió forint érkezett megyénkbe, ami 3600 fiatal foglalkoztatását biztosította, napi hat órában. Idén 3 milliárd forintot fordítanak erre, aminek köszönhetően 25 ezer fiatal foglalkoztatásához járulhatnak hozzá országszerte. Ami pedig a helyi adatokat illeti: 3900 16–25 év közötti, nappali tagozatos tanuló vállalhat nyári diákmunkát július-augusztusban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A mintegy 3900 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tanuló a programban két típusú – önkormányzati, illetve a mezőgazdaság, a turizmus és vendéglátás területén folytatott – diákmunkára jelentkezhet. Míg előbbinél legfeljebb napi 6 órában, utóbbinál akár napi 8 órában is dolgozhatnak. A támogatás alapja mindkét területen a minimálbér (167 400 forint/hó), illetve a garantált bérminimum (219 000 forint/hó). Így havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkaköröknél fejenként 164 250 forint, szakképzettséget nem igénylőknél pedig 125 550 forint az állami támogatás összege. Rövidebb munkaidejű foglalkoztatás esetén arányosan csökken a támogatás.

Kérni kell a nyilvántartásba vételt

A jelentkezés június 15-től indul a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Nyíregyházi Járási Hivatal Foglalkoztatási, Munkaügyi és Munkavédelmi Főosztályánál (Nyíregyháza, Szabadság tér 2.).

Az önkormányzat tekintetében az alábbi intézményekben lehet nyári diákmunkát vállalni:

–         Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

–         Eszterlánc Északi Óvoda

–         Tündérkert Keleti Óvoda

–         Gyermekek Háza Déli Óvoda

–         Búzaszem Nyugati Óvoda

–         Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság

–         Jósa András Múzeum

–         Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár