Az iskolákban folytatódik az oltási kampány

Folytatódott a 12 év feletti diákok oltása az iskolákban. Hétfőről keddre 14 ezerrel nőtt az első körös beoltottak száma. Nyilván felnőttek is vannak köztük, de jól látszik, hogy a tanulók oltásával lendületet kapott a kampány. Szerdán az évnyitók miatt szünetel az oltás, aztán csütörtökön és pénteken újabb diákok kapják meg az első vakcinát – közölte az M1 Híradója.

Biztonságban elkezdődhet a tanév

A veszprémi Padányi Katolikus Iskolában a diákok többsége már korábban kérte a vakcinát, és a pedagógusok közül is szinte mindenki. „Nem tudunk jobb megoldást, jelenleg ez látszik a védekezés egyetlen hatásos módszerének. Az alkalmazotti kör a tavasz folyamán döntő többségében oltakozott” – közölte Szabó László Miklós, a Padányi Katolikus Iskola igazgatója.

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban 70 injekciót adtak be. A hét második felében itt is folytatódik az oltás. „A diákok 60 százaléka oltott, a tanáraink viszont több mint 90 százalékban. Így azt gondolom, hogy a tanévet biztonságosan el tudjuk kezdeni” – mondta Holczinger Ferenc, a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium igazgatója.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében népszerű az oltás, minden iskolában biztosítják a 12 év feletti gyerekeknek. „Több mint háromezer gyermek vette föl, illetve veszi föl ezekben a napokban az oltást az oktatási intézményekben, több mint 300 oktatási intézményben. A tapasztalat az, hogy a szülők örülnek annak, hogy külön oltási program van az oktatási intézményekben” – közölte Alakszai Zoltán, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormánymegbízott.

A diákok is kapnak oltási igazolást

Mindenhol helyben, az iskolában állítják ki. Az emlékeztető dózist három hét múlva ugyanabban az intézményben adják be, ahol az elsőt. Az egri Neumann János Gimnázium diákjai közül is sokan kérték a vakcinát. „Bő kétharmada be van oltva, és tervezzük, hogy már holnaptól, rendszeresen találkozunk velük, további kampányt folytatunk” – emelte ki Sipos Mihály, a Neumann János Gimnázium igazgatója.

Komárom-Esztergom megyében az iskolák előre kidolgozták az oltási programot, így ütemezetten halad a vakcina beadása. Az a cél, hogy minél biztonságosabban indulhasson a tanév. „Jelentős az átoltottság. Úgyhogy abban bizakodunk, hogy a tavalyi évtől eltérően sokkal biztonságosabban, sokkal kevesebb korlátozó intézkedéssel végig tud menni ez a tanév” – mondta Kancz Csaba, Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott.

Van igény a védőoltás felvételére

A köznevelési intézmények oltási kampánya országszerte rendben zajlik – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter az élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után. Novák Katalin kiemelte azt is, hogy az utóbbi időben nőtt az oltási kedv itthon.

„Bárki regisztrálhatja a gyermekét a védőoltásra, de ezt az iskolákban is tudjuk biztosítani. Eddig 48 ezren regisztráltak ezen a rendszeren keresztül a védőoltás felvételére, tehát látszik, hogy erre van igény, és biztosítjuk is ezt a lehetőséget. Szervezett módon megvalósul az érintett gyermekeknek az oltása” – tájékoztatott a miniszter.

Az oltási kampány szerdán a tanévkezdés miatt szünetel, de csütörtökön és pénteken tovább folytatódik majd. Az oltáshoz szülői hozzájáruló nyilatkozat kell, amely megtalálható a Vakcinainfo.gov.hu oldalon. Kitöltve kell vinni az iskolákba.

 

Forrás: hirado.hu