Az idei évtől már nem kérhető a munkáltatói adómegállapítás – Több változás lépett életbe

 

Az igénybe vevők száma és kedvezménye is nő 2018-tól. Idén nem változik az egy, három vagy több eltartott esetén érvényesíthető kedvezmény havi összege, 1 gyermek után 66 670 forint, 3 (és minden további) gyermek esetén 220 ezer forint összegű kedvezmény vehető igénybe. Azonban két eltartott esetén ez az összeg 100 ezer forintról 116 670 forintra emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a kedvezményezettnek gyermekenként 17 500 forinttal kevesebb a fizetendő adóösszege havonta. Változás érinti a KATÁ-sként adózó vállalkozásokat is, mondta a NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának sajtóreferense.

Kiemelte:

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében mintegy 8,5 ezer vállalkozás választotta a KATÁ-s adózási nemet. Az idei évtől már csatlakozhatnak az ügyvédi irodák is ehhez az adózási nemhez. Fontos változás még, hogy az ellátási alap is megnő a KATÁ-s vállalkozások esetében. Ez azt jelenti, hogy 90 ezer forintról 94 400 forintra nő az ellátási alap, illetve a magasabb tételes adót fizetők esetében 150 ezer forintól 158 400 forintra nő ez az ellátási alap.

Kedvezőbbek a feltételek a lakáskiadásnál is. Az ingatlant bérbeadóknak 2018 januárjától nem kell az ingatlan bérbeadásából származó 1 millió forintot meghaladó jövedelem után 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni.

Magyar Norbert hozzátette:

Ez a korábbi években még szükséges volt – egyébként a bevallások alapján az a tapasztalatunk, hogy körülbelül 810 ezer forintos bevételre tesznek szert az ingatlant bérbeadók, hiszen a 2016-os adóévre benyújtott bevallásokból láttuk, hogy 2,1 milliárd forintos bevétel jött be körülbelül 2600 ingatlant bérbeadótól a megyében.

Az idei évtől már nem kérhető a munkáltatói adómegállapítás! A bevallás egyszerűbb teljesítéséhez érdemes ügyfélkaput nyitni az adózóknak, így a NAV által készített bevallástervezetet elfogadva teljesíthetik kötelezettségüket.

 

Dér Vivien

Fotó: Internet