Az év versenye lett az I. Nyíregyháza Rally!

A benzingőz, a féknyomok, a „gépek képe és hangja”, valamint a több ezres, óriási tömeg. Aki ott volt, biztosan nem felejti. Elégedettek voltak a nemzetközi megfigyelők, de versenyzői és szurkolói oldalról is pozitív volt a tavaly novemberben megrendezett I. Nyíregyháza Rally megítélése. Ezért sem meglepő, hogy a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség Rally szakága – egyöntetű szavazás következményeként – az Év versenye díjat az I. Nyíregyháza Rallynak ítélte oda.

Hatalmas érdeklődés

Szombaton nagy sikerrel és hatalmas érdeklődés mellett tartották meg a 2018. évi Rallye Díjkiosztó ünnepséget, amelyen közel hatszázan vettek részt. Az év végi helyezéseken túl különdíjakat, életműdíjakat és az Év versenye díjat is kiosztották.
– Minden évben átadjuk ezeket a díjakat, tavaly az Év versenye a Mecsek Rallye lett, idén pedig ezt az elismerést az I. Nyíregyháza Rally kapta meg – tudtuk meg Berényi Ákostól (képünkön jobb szélen), a Magyar Autósport Szövetség Rally szakágának vezetőjétől. – Most nagyon könnyű dolgunk volt – a díj odaítéléséről a Rally szakág dönt, szavazás során –, mert a versenyzők is úgy gondolták, hogy messze a legjobb rendezvény 2018-ban az I. Nyíregyháza Rally volt. Éppen ezért a döntés evidensnek bizonyult részünkről, igazából egyöntetű szavazás született, de a Magyar Autósport Szövetség is a döntés mellett állt.

Nyíregyháza komoly szerepet vállalt

– Ez a verseny azért is emelkedett ki a többi közül, mert Nyíregyháza komoly szerepet vállalt abban, hogy a szabolcsi megyeszékhelyre vihessük a bajnoki futamot. Mindemellett persze meg kell említenem azt is, hogy nagyon nagy pozitívumok voltak az új pályák, hiszen olyan gyorsasági szakaszok vártak a versenyzőkre, amik eddig még nem voltak, vagy csak nagyon régen. Igazi siker volt az I. Nyíregyháza Rally.

Jön az EB

2019. november 8–10. között a hazai pilóták mellett már Európa legjobbjainak is együtt szurkolhatunk. Először rendez ugyanis Magyarország FIA Rally Európa-bajnoki futamot. A Rally Hungary névre keresztelt Nyíregyháza központú aszfaltverseny a kontinensviadal zárófutamaként került be a sorozat versenynaptárába.

(Szerző: Bruszel Dóra)